Egekben az ára, de minden pénzt megér: igazi csodaszer a hársméz a téli időszakban

Dubóczky Krisztina   
  Megosztom
Egekben az ára, de minden pénzt megér: igazi csodaszer a hársméz a téli időszakban

A méhészeti ágazat 2021-ben sikerrel vette az akadályokat, és valahogy túlélte a hosszan elhúzódó kora tavaszi fagyok okozta károkat, de egyes fajtamézekből bizony nagyon kevés lett.országosan, ezért pedig nagyon megemelkedtek az árak. Így járt az akác és a hárs is, de a minőségükre szerencsére nem lehet panasz.

A magyar méhészeti ágazat néhány éve leszálló pályára került, míg pár évtizede még az aranykorának örülhetett. Hogy mi ennek az oka, és milyen következményei lehetnek a gazdaságra és az egész természeti környezetünkre nézve, annak jártunk utána, megkérdezve a szakmában több mint harmic éve sikeres szakembert, Fulmer Takács Ferencet, aki elhivatott méhész és mézszakértő, a legnagyobb hazai méhészet és a legkorszerűbb csomagoló vállalat, az Aranynektár Kft. tulajdonosa. Az egész vertikumot átlátja, a méhészetektől a fogyasztókig, több évtizedes munkássága nyomán pontos ismeretei vannak a nagyüzemi termelésben rejlő veszélyektől a nemzetközi piaci anomáliákig.

Két okra vezethető vissza a mostani lejtmenet, amit inkább neveznék stagnálásnak egyelőre, hisz a korábbi évtizedek sikereinek a tükrében számít ez most leszálló pályának, de hosszú távon, ha így marad a helyzet, komoly gondok lesznek. Az első és legelkeserítőbb ok a növényvédőszerek használatában keresendő: olyan peszticideket használnak országosan tőlünk nyugatabbra is, amelyek nagyon hamar megölik a méheket és a többi rovart. Nemrégiben vesztett el egy ilyen pert az egyik legnagyobb német kémiai cég, amelyik olyan neonikotinoidokat tartalmazó anyagokat értékesített évtizedeken keresztül, amelyeket csávázószerként - vagyis a magot kezelték vele - használtak a növénytermesztők, aminek a mérgezőképessége a 6800 szorosa az "átlagos" növényvédőszereknek. A francia méhészetet például lenullázták ezek a szerek. A másik súlyos ok pedig a hamis méz

- kezdi a szakember.

Tudni kell, hogy sokszor a méhek és a méhészek jelentik az utolsó védvonalat a természetpusztítással szemben, ezért nagyon nagy a gyártók, a növénytermesztők, de az átlagemberek felelőssége is abban, hogy mi lesz hosszú távon a méhekkel és a természetünkkel. Laikusként azt feltételezi az ember, hogy a klímaváltozás okozza az egyik legnagyobb gondot a méhek és a mézteremlés számára. De a méhek nagyon ellenálló és alkalmazkodó kis teremtmények, mi, emberek ártunk nekik egyedül: a növényvédőszereinkkel.

Kevés lett 2021-ben a hársméz

A hajdúnánási méhész, Popovics István legtöbb méze aranykategóriás, de fajtaméze 3. helyezett lett tavaly a csúcszsűri előtt az országos mézversenyen, gyümölcsös és gyógynövényes mézet pedig egyedül ő készít az országban valódi gyümölcsből és gyógynövényből egyedi technológiával. Elmondása szerint a legrosszabb a hárstermés lett az idén, ebből a kiváló fajtamézből mindössze 3 kilót gyűjtött be méhcsaládonként, de országosan is ez a helyzet, az akáccal sem sokkal jobb, de ott sikerült 8-10 kilogrammot pergetnie családonként. Az akácméz ára is azért van az egekben, mert nagyon kevés van belőle az országban.

Azért olyan kevés a hárs idén, mert elégett, vagyis amikor virágzott a növény, folyamatosan jóval 30 Celsius fok fölötti hőmérséklet volt az országban, így két-három nap alatt elnyílt a hársvirág, a nektárképződésig el sem jutottak, csak nagyon kevés esetben

- fejtette ki Popovics István méhész, akinek a díjnyertes hársmézét 3900 forintos kilóáron vehetjük meg. De hársmézet tavaly a boltokban és a piacokon sem kaphattunk 3500 Ft/kg ár alatt, 2022-re pedig még kevesebb maradt belőle, az idei termés begyűjtése pedig még jóval odébb van.

Mostanra világosan kiderült, hogy a mézárakat nagyon érzékenyen érintette az idei hektikus időjárás, így sajnos realizálódtak az előzetes jóslások a boltokban és a piacokon, amelyekről korábban mi is beszámoltunk.

A szakolyi telephellyel rendelkező, de évek óta vándorméhészetet folytató Rácz Bálint elmondta, hogy manapság az álló méhészet ráfizetéses a legtöbb termelőnek, ők is kamionon vándorolnak a legelőkre, gazdaságossági szempontból már csak így éri meg nekik a méhészkedés, a konténerek fel vannak pakolva a kamionra, és mennek oda, ahol épp érik a virág, várható a nektár.

A mézárak sem emelkedtek jobban a többi élelmiszerárnál szerintem. Nálam a különleges mézek fél kilója 900-1500 Ft között mozog, attól függ, milyen mézről beszélünk. Erdei méz, ez az igazán különleges fajta 2000 Ft kilónkénti áron már megvásárolható tőlem a piacon. A piacozásból mindenesetre nem élnék meg, kereskedőknek is adok el mézet hordózva, az ugye már a csomagolás hiánya miatt is olcsóbb. A boltokban viszont drágábban köszön vissza a piaci áraknál a méz, arról nem is beszélve, hogy nem minden kereskedő kezeli tisztességesen a felvásárolt mézet

- összegezte tapasztalatait Rácz Bálint.

Hársméz: igazi csodaszer

Hagyománya van annak, hogy a magyar piacon mely mézek kelendőek, és melyek kevésbé. Egyfajta fogyasztói ízlés határozza ezt meg, ami régóta él az emberekben, mondhatni belevésődött a köztudatba. Nálunk az a méz a kívánatos és vásárolt, amelyik nem, vagy csak nagyon lassan kristályosodik ki, a magyar fogyasztó a folyékony méz híve. Amikor pedig döntenie kell egyik vagy másik méz mellett, ez valahogy mélyen ott van a tudatában, és e szerint választ.

Minden méz - igazi méz! - rendkívüli hatással van az emberi szervezetre. Olyan összetevőket tartalmaz, amelyek ebben a formában semmi másban nem lelhetőek fel, sok százféle mikromennyiségű anyag. A méz a természet varázsa, nagyon komplex, a szerves anyagok közül rengeteget nem is tudtak még detektálni belőle, nem is tudják még, mi is az. Sok értékes eleme van, és az emberiség története során mindig ott volt mellettünk, az immunrendszerünk támaszaként, ahogy a természetből származó egyéb nyers élelmiszerek. A méz olyat tud, mindegy, melyik fajta, amit semmilyen más, mesterséges anyag nem. Manapság azonban már nincs ott mellettünk, elveszítettük vele a kapcsolatot, a mindennapjainknak már nem szerves része

- mondta el Takács Fulmer Ferenc.

A virágzó, csodálatos illatú hársfa bőven ontja a kiváló jótékony hatással rendelkező nektárt, amit a szorgalmas méhek gyűjtenek össze. Ebből lesz a hársméz.

A hársméz tulajdonságai

A hársméz színe: a világos sárgától a közép barnáig terjedő, íze rendkívül zamatos. Színe a gyűjtés idejétől függ. Az illata és íze határozott, fűszerezi az ételeket, italokat. Más mézekbe kerülve a hársméz gazdagítja azok zamatát.

Hatása

A hársméz nyugtató hatású méz, meghűléses betegségekre, vagy annak megelőzésére és hörghurutra kiváló, de alkalmas lázas betegségek enyhítésére és görcsoldásra is. A hársméz a természet egyik ajándéka a szervezetünk védelmére. Nyugtató hatású, ezért idegesség ellen is hatásos. A hársméz jánlott a gyomorsav-túltermelés miatti emésztési zavarok gyógyítására is. Fertőtlenítő hatása miatt főleg köhögés ellen javasolják. A hársméz kolin tartalma segít az érelmeszesedés elleni küzdelemben. Álmatlanság ellen is hatásos:

  • nyugtató, álmatlanság ellen
  • köhögésre, hörghurutra
  • érelmeszesedés ellen
  • lázas állapotra
  • görcsoldó hatású

Fogyasztása

4-5 teáskanálnyi hársméz fogyasztása ajánlott naponta, vagy ízesíthetjük akár a hársfateánkat is vele. Kisgyermekeknek és idősebbeknek különösen ajánlatos rendszeres fogyasztása. A hársméz natúr fogyasztásra, de vajas kenyérre kenve, és italok ízesítésére is kiválóan alkalmas. Álmatlanság ellen lefekvés előtt (is) ajánlott 1-2 kávéskanállal elfogyasztani belőle.

Címlapkép: Getty Images

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

méz

hársméz

fajtaméz

hárs

méhészek

méhészet