El se hiszed, mi mindenre jó még a valódi méz: ez lenne az örök fiatalság titka?

Pais-Horváth Szilvia   
  Megosztom
El se hiszed, mi mindenre jó még a valódi méz: ez lenne az örök fiatalság titka?

A méz igazi csodaszer, régi időkben több, mint 300-féle betegség gyógyításában használták. De hogyan gyógyulhatunk és szépülhetünk vele kívülről is, úgyhogy közben nem is eszünk belőle? Most erről lesz szó!

Riasztó jelenség ma Magyarországon, hogy vadbeporzó méhek száma fokozatosan csökken, ezért évről évre egyre kevesebbet láthatunk belőlük a városi parkokban, virágágyások közelében. Ezzel szemben a mézelő méhek, akiknek családszáma az őszi felmérés szerint 1 millió 200 ezerre tehető, egy mesterségesen fenntartott populáció, nekik köszönhető a hazai méztermés is. A HelloVidék korábban írt arról, hogy a magyar méhészeti ágazat néhány éve leszálló pályára került, holott pár évtizede még az aranykorának örülhetett. A húszezer tonnás magyar méztermelői piac jelenleg stagnál, a jövője pedig igencsak kérdéses.

Ezért is becsüljük meg a méheket és a tőlük kapott mézet!

Az első és legelkeserítőbb, ami a hazai méhészet jövőjét fenyegeti, az a növényvédőszerek használatában keresendő: olyan peszticideket használnak a mezőgazdaságban, amelyek nagyon hamar megölik a méheket és a többi rovart. A másik ok pedig az, hogy a világ méztermelésésnek jelentős hányadát a kínai méz adja, 550 ezer tonna éves mennyiséggel. Ez óriási szám, különös tekintettel arra, hogy nyílt titok, nincs ekkora méhészeti kapacitásuk, magyarán illegális üzemekben előállított "mézről" van szó. Ezért sem mindegy, honnan, milyen minőségű, és milyen védjeggyel előállított mézet vásárolunk, hiszen mindenfelé hamisítják már! Ha feltűnően olcsón adja a kereskedő, legyünk résen! A legjobb egyenesen a termelőtől vásárolni - de erről korábban a HelloVidék itt írt.

Évezredek óta használják már házi gyógymódként is

Az ember már a kőkorban is ismerte és fogyasztotta a mézet, az mézvadászaton begyűjtött nektár akkoriban az egyetlen édesítőszer volt. Hosszú-hosszú ideje használják már házi gyógymódként is, az ókori egyiptomiak voltak az első nagy méztermelők. Amellett, hogy mézzel ízesítették édességeiket és süteményeiket, a mumifikálás során is alkalmazták jó konzerváló képessége miatt. Emellett az egyiptomiak gyógyításhoz is alkalmaztak mézet: nem csak kenőcsöket készítettek sebfertőtlenítés, fájdalomcsillapítás és gyulladáscsökkentés céljából, hanem hatékony fogamzásgátlókat is készítettek belőle. Az egyiptomi orvostudományt összefoglaló görög tudós, Hippokratész mézkenőcsöt ajánlott lázcsillapításra és mézes vizet az atléták teljesítőképességének növelésére.

Pozitív hatását kísérletek is igazolják

Oxfordi kutatók szerint például a méz egyenes "lekörözi" az antibiotikumot a köhögés és a megfázás kezelésében: egy kutatás arra az eredményre jutott, hogy sokkal hatékonyabb ebből a szempontból, mint a legtöbbször felírt gyógyszerek. A tudósok azután jutottak erre az eredményre, hogy kiderült, "az istenek nektárja" bővelkedik antimikrobiális összetevőkben, ami a méheknek köszönhető. A tanulmány arra is rávilágított, hogy a mézfogyasztó betegeknél 36 százalékkal csökkent a köhögés gyakorisága, 44 százalékkal pedig a súlyossága- írta a Daily Mail.

Mai ismereteink alapján a méz közel 70-féle gyógy- és fiziológiai hatással bír. A mézzel (illetve egyéb méhészeti termékekkel) való gyógyításnak külön neve is van: ez az apiterápia. Ahány méz, annyiféle gyógyír – erről korábban a HelloVidék itt írt.

Méz nemcsak belülről, hanem kívülről is gyógyít

A méz, ahogy fentebb írtuk, egy természetes antibiotikum, amely gyulladáscsökkentőként is szolgál, mindemellett nemcsak belülről gyógyír, hanem kívülről is táplálja és hidratálja a bőrt, megnyugtatja az érzékeny területeket. Jól alkalmazható atopikus bőrproblémák kezelésére, mint az ekcéma, a viszketés vagy a kiszáradt bőr. Puhítja a bőrkeményedést, enyhíti a reumás fájdalmakat, javítja a pigmenthibákat, enyhíti a bőrirritációkat, egyszóval igazi áldás a bőrnek. De hogyan álljunk neki a mézes gyógyításnak?

A méz univerzális és viszonylag olcsó

Mélyen hidratálja a bőrt, pórustisztító, elhalványítja a hegeket, nem utolsó sorban öregedés-gátló, egyszóval csodákat művel a bőrrel – ezért tartalmazza sok bőrápoló termék is. Gazdag antioxidánsokban, amelyeknek antimikrobás hatása van. Ez védi a bőrt a káros UV sugaraktól és segít a bőr megfiatalításában. Már az ókori hölgyek is előszeretettel használtak mézet és tejet, hogy a bőrük fiatal, ragyogó és sima maradjon. A következőkben néhány könnyebben elkészíthető arcpakolás és bőrradír található, amik otthon is előállíthatók:

  • Gyógyír napégette bőrre: a méz az egyik legjobb gyógyszer az égési sérülések kezelésére. Tipp: keverj össze egy rész mézet két rész tiszta Aloe Vera géllel. Finoman vidd fel a napégette bőrre és hagyd beszívódni. Ha szükséges, tiszta, langyos vízzel mosd le néhány óra múlva, hogy az esetlegesen be nem szívódott mézet eltávolítsd.
  • Pattanások és aknék ellen: a méz hatóanyagai megtisztítják az eltömődött pórusokat, és rendszeres használat mellett segítik azok tisztán tartását. Antibakteriális és gyulladáscsökkentő tulajdonságai megnyugtatják a bőrt. Tipp: vigyél fel nyers mézet a pattanásokra, vagy az egész arcodra. Teljes arc esetén kb. 1-2 evőkanál méz elegendő. Ha túl sűrű a méz, adj hozzá pár csepp vizet. Hagyd fent 15 - 20 percig, majd csapvízzel öblítsd le!

Bőrradír mézzel – egész testre ajánlott

Hozzávalók: 2—3 evőkanál őrölt kávé, vagy a már lefőzött zaccot is újrahasznosíthatjuk, így legalább nem kell kidobni, 1 evőkanál méz, 1 evőkanál olívaolaj, víz.

A bőrradírt nem csak az arcunkon használhatjuk, ezért jó, ha bemászunk a kádba, majd tusolás után az egész testünket átdörzsöljük vele. Ne sajnáljuk a bőrt, kissé ki fog pirosodni, de a ledörzsölés után egy pihe-puha új réteg bújik elő. A kényeztetés után alaposan mossuk le, tisztítsuk meg a bőrt a kávészemcséktől.

Hajfesték alapanyaga is, de mézes pakolást is készíthetünk belőle

Annak köszönhetően, hogy kiváló hidratáló tulajdonságai vannak, nem meglepő, hogy gyakori alapanyaga a méz a hajpakolásoknak, de készítenek belőle ammóniamentes hajfestékeket is. A méz antioxidánsokban gazdag, továbbá antibakteriális és gombaölő hatású. Ezen tulajdonságai miatt hatékony fegyver a korpásodás elleni küzdelemben. Sőt, a szakemberek szerint még a durvább, seborrheás fejbőr esetén is nagy segítséget nyújthat!

Kókuszolajas, sörös, mézes pakolás

A sörös-mézes hajpakolás nem a hétköznapi szépségápolási rutinok közé tartozik, pedig a száraz, fakó hajjal szinte csodát művel. A sörélesztő gazdagon tartalmaz B1-, B2-, valamint B6-vitaminokat, amik a szövetek regenerálódásában segítenek. Antioxidánsai pedig a sejtek öregedési folyamatait lassítják le. A sörös hajpakoláshoz használhatunk fogyasztásra is alkalmas sört, de drogériákban kapható sörélesztős tabletta és pelyhek is.

Hozzávalók:

  • 2-3 dl sör (hajhossztól függően)
  • 1-2 teáskanálnyi kókuszolaj
  • 2 evőkanál méz

Keverjük alaposan össze az alapanyagokat egy tálkában, majd masszírozzuk be a fejbőrbe és kenjük rá a hajunkra. Vájunk vele minimum 30 percet, aztán mossuk le langyos vízzel.

Szaunázás mézzel

A szaunázás, a keringési rendszerre, az immunrendszere valamint a hormonredszerre gyakorolt pozitív hatásán túl bőrünkre is fantasztikus hatással van. Szépíti és tisztítja a bőrt, támogatja a sejtképződést. A szaunázást követő hideg zuhany pedig javítja a bőr vérellátását, fokozza annak rugalmasságát- a szaunázás típusairól, jótékony hatásáról bővebben a Pénzcentrumon olvashattok!

Milyen a jó szaunaméz?

Összetétele általában több fajtaméz arányos keverékéből áll – írják, azoknak minden jótékony hatását kiemelve. A hozzáadott természetes olajok segítik a tápanyagok bejuttatását a bőrbe. Mondani sem kell, hogy 100%-ban természetes összetevőket tartalmaz. Cukor vagy só hozzáadásával bőrradírozó tulajdonságát is ki lehet használni.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

hónap méze

méz gyógyhatásai

testápoló

arcpakolás

természetes módszer

természetes gyógymód

méhek