Figyelem, újabb átverés terjed: leveleket küldenek csalók az MVM Next nevében
Már az gyanakvásra adhat okot, ha nem a megszokott időszakban érkezik a számlaértesítés.
Már az gyanakvásra adhat okot, ha nem a megszokott időszakban érkezik a számlaértesítés.
A rendőrség példaként említette, hogy egy békéscsabai férfi idén januárban 100 ezer forintot fizetett a csalónak egy Depeche Mode koncertjegyért.
A csalók a Nemzeti Védelmi Szolgálat zöldszámát felhasználva telefonálnak és megpróbálják rávenni az áldozatokat, hogy az összes pénzüket vegyék ki a bankszámlájukról.
A lejáró horgászkártyát megújítani szándékozók bankszámlájáról 39,65 dollárt vontak le. Sőt, ezt követően további összegek tűntek el az adott számlákról.
Egyre inkább elterjedt az a gyakorlat, hogy már nem csak november végén, hanem egész novemberben Black Friday leárazásokkal, karácsonyi akciókkal találkozhatnak a vásárlók.
A hatóság mindenkit figyelmeztet: aki ezeket az interneten hirdetett, ám Magyarországon nem bevizsgált "gyógyszereket" beszedi, az egészségét kockáztatja. Legyünk körültekintőek, hiszen az orvosok nem reklámoznak gyógyszereket!
Dr. Merkely Béla nevével visszaélve reklámoznak egy olyan növényi alapú, tőzegáfonyát tartalmazó értisztító készítményt, amelyről azt ígérik, hogy ennek beszedésével csökkenteni lehet a vérnyomásproblémákra szedett gyógyszerek mennyiségét.
Étolajból és kristálycukorból is nagy mennyiség jutott az üzletekbe Magyarországon, amelyeket egy magyar bűnszervezet milliárdos adócsalással juttatott be az országba.
Ha mégis megtörténik a baj, akkor a felhasználó forduljon a pénzintézetéhez, tiltsa le a kártyáját, illetve tegyen bejelentést a rendőrségen.
Elrejtette eladásra kínált autója komoly hibáit az a 43 éves autókereskedő, aki ellen most fejezték be a nyomozást a monori rendőrök. A kifogástalan állapotúként meghirdetett kocsi korántsem volt az.
Fontos, hogy tudjuk: a rendőrség nem kommunikál gmail levelezőrendszeren keresztül, hanem Ügyfélkapun, Hivatali Kapun, Cégkapun vagy hivatalos e-mail címről, illetve postai úton küld leveleket.
A tájékoztatás szerint a csalók több módszerrel is próbálkoznak. Érdemes minden hívásnál résen lenni.
Az áldozat a kávé elfogyasztása után eszméletét vesztette, ezután a nő elvette a pénztárcáját, benne a személyes irataival, készpénzzel és a bankkártyájával együtt.
A bűnelkövetők több tízmilliós nyereségre tettek szert: mutatjuk, melyik vidéki városokban juttatták lakáshoz a prostituáltakat!
Több mint tízmillióval verte át áldozatait internetes párkereső oldalakon az a férfi, aki internetes párkereső oldalakon regisztrálva, tartós párkapcsolatra vágyó nőket vert át.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 9 millió forintos bírságot szabott ki a Sport & Tip sportfogadás-tanácsadó oldalt üzemeltető One Billion Kft.-re, mert megtévesztően reklámozta szolgáltatásait.
Csalók kínálnak hatósági áron Erdélyből származó tűzifát a tuzifanagyker.hu oldalon, az alacsony árért cserébe előre utalást kérnek a vásárlóktól, azonban az utalást követően senki nem vehette át a kifizetett árut.
A rendőrség közleményében hangsúlyozta, hogy minden esetben fontos, hogy ha hirdetőként ilyen linket kap, arra ne kattintson, védje saját adatait a bűnözőkkel szemben.
Hamarosan beköszönt a fűtési szezon. A korábbi évekhez képest idén többen tervezik a szilárd tüzelésű berendezések üzembeállítását, amely miatt megnövekedett a kereslet a tűzifa, a fa- és papírbrikett, valamint a széntermékek iránt.
Csalók küldenek elektronikus leveleket magánszemélyeknek külföldi munkalehetőséghez vagy onnan érkező nagy összegű állítólagos pénzküldeményekhez kapcsolódó, az MNB által felszámítandó díjakról.