
Felvették a harcot a belvízzel: közel 600 millió forintot költöttek fejlesztésekre Békésen
Befejeződött a csapadékvíz-elvezetés kialakításának harmadik üteme, amelyet Békés vármegye névadó települése 582,5 millió forintból valósított meg.
Befejeződött a csapadékvíz-elvezetés kialakításának harmadik üteme, amelyet Békés vármegye névadó települése 582,5 millió forintból valósított meg.
Békés vármegye vállalkozásai jól teljesítettek tavaly, a térség különösen a beruházások területén került az élmezőnybe országos szinten - derül ki a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara TOP100 kiadványából,
Várhatóan augusztus 23-ig marad érvényben az olajszivárgás miatti útlezárás a Békés megyei Orosháza-Mezőkovácsháza összekötőúton, Orosháza és Kaszaper között.
Gyula több mint egymilliárd forintot kap egy belterületi út, Békés városa pedig háromszázmilliót a szakrendelő felújítására hazai fejlesztési forrásból.
Békés megyei projektek valósulhatnak meg több mint 800 millió forint értékben a Terület- és településfejlesztési operatív program keretében. Az összegből öt település pályázata kap, valamint nyolc már korábban támogatott projekt.
Több projekt zajlik jelenleg Békésen, amelyre a város az uniós Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból (TOP) nyert forrást több mint egymilliárd forint értékben
Milliárdos támogatást nyert el tizenegy Békés megyei település bölcsődei férőhelyek kialakítására, bővítésére.
Békés város önkormányzata saját költségvetéséből 4,4 millió forinttal támogatja a közép- és főiskolás tanulókat.
Másfél milliárd forintból épít új, hatezer négyzetméteres édesipari üzemet a Prevail Co. Kft., az üzem alapkövét csütörtökön helyezték el Békésen.
Sokat hallani a keleti országrész nehéz munkaerőpiaci helyzetéről, azonban van, amiért példát vehetünk róluk: kerékpáros közlekedésben Békés megye az ász.
A Sarkad térségében feltárt szénhidrogén-lelőhelyen februárban állt termelésbe az első kút, Nyékpuszta mezőn a napokban ért véget a második fúrása, és már nekiláttak a harmadiknak is.
Békési lúdtelepen, valamint Komárom-Esztergomban fogságban tartott madaraknál igazolta a madárinfluenza vírusának jelenlétét a Nébih laboratóriuma.
A Honeybeast is csatlakozik a Hősök, a Jónás Vera Experiment, a Margaret Island és a Turbo mellé: az Egyszer volt pálinkacsalád új, békési meggypálinkája a zenekar egyik leghíresebb slágerének ("Bódottá") címét fogja viselni.
Közel egymilliárd forintos támogatással valósulhat meg több Békés megyei projekt. A legtöbb plusztámogatást Mezőberény kapta az úgynevezett családbarát, munkába állást segítő intézmények, szolgáltatások fejlesztésére.
Több tízezer egyedet számláló állományokat számoltak fel a szakemberek.
Öt ezüst-, két bronzéremmel és egy diplomával tért haza a Békés Megyei Culinary Team gárdája a stuttgarti 25. gasztroolimpiáról. A szakácsok elsősorban magyar, azon belül Békés megyei alapanyagokat használtak fel.
A rendszerváltás előtti időkben a harmadik legnagyobb területen termesztett ipari növény volt Magyarországon a kender, ami aztán a kétezres évekre csírájában halt el. Békésben néhány éve indult közmunkaprogram keretében próbálják feléleszteni az iparágat.
Olyan nagy nevek is ettek már a kétegyházi Bukor István szotyolájából és tökmagjából, mint például Lothar Matthäus és Luís Figo.
A Békés megyei Zöld Sziget Játszóház program egy jó példa arra, hogyan formálható a legkisebbek szemlélete úgy, hogy azzal az elérni kívánt jövő ne csak álom, hanem valóság lehessen.