
Vidéken nyitotta meg új, Pop-Up éttermét a budai Gléda: mutatjuk, hol próbálhatod ki
A budai Gléda Vendéglő a Szigligeti vár lábánál nyitott Pop-Up éttermet. A megszokott házias és egyben progresszív ízei most már a Balatonnál is elérhetőek.
A budai Gléda Vendéglő a Szigligeti vár lábánál nyitott Pop-Up éttermet. A megszokott házias és egyben progresszív ízei most már a Balatonnál is elérhetőek.
A szombaton megrendezett Fehér Szalag GeneralCom Nagydíjat az RSM katamarán csapata nyerte meg, a versennyel párhuzamosan a klasszikus hajóknak megrendezett 26. Izsák Szabolcs Emlékversenyen pedig a Lillafüred 75-ös cirkáló ért elsőként a célba.
Balaton-parti kilátókat és kilátópontokat érintő fejlesztést valósított meg egy, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezette konzorcium a közelmúltban.
A szakemberek úgy vélik, a Balatonra nem szimplán egy turisztikai attrakcióként kellene a jövőben tekintetni.
A Pénzcentrum vogja, a CashTag arra tett kísérletet, hogy bemutassa, mennyibe kerül egy spórolós nap, illetve mennyit költ az, aki tényleg elengedi magát.
2022-ben több mint 6 millió forint bírságot szabtak ki szabálytalan balatoni horgászokra, az eltiltások összértéke pedig 944 hónap, azaz több mint 78 év volt. Az idei évben is röpködnek a százezres halvédelmi bírságok a Balatonnál.
A balatoni strandolás nem kell, hogy drága mulatság legyen. Egy kis helyismerettel és utána járással számos szabadstrandot találhatunk a magyar tenger körül, ahol nem csak a belépő, de sok más szolgáltatás is ingyenes
Egy a balatonvilágosi strand közelében kiépített vízi élménypark gerjesztett konfliktust a helyi üdülőtulajdonosok, a beruházó, valamint az engedélyeket kiadó önkormányzat között.
Elkészült az ország legújabb lombkoronasétánya. Az építményt a Balaton partján húzták fel, így mesés kilátásban lesz része annak, aki ellátogat ide.
Ha külterületen pincét-présházat, hétvégi nyaralót veszünk, állami támogatásokról ne is álmodjunk, viszont, ha van egy kis megtakarításunk, meseszép panorámájú birtokokhoz juthatunk, akár pár millió forintért is.
Minőséget tanúsító védjegyet kapott a vonyarcvashegyi Lido strand, méghozzá 5 csillagos minősítéssel. A védjegyet a Magyar Turisztikai Minőségtanúsító Testület ítélte oda, a település egy éven át büszkélkedhet vele.
A kedvezőtlen időjárási előrejelzések miatt elhalasztották a XII. Klasszikus Balaton-átevezést Fonyódon.
Hét kikötő igazán kiemelkedett a sorból, ugyanis ezek a létesítmények 100%-ot meghaladó szintet teljesítettek. A felmérésben három csillagos szintet hat kikötő ért el, nyolc kikötő két csillagos, öt pedig egy csillagos minősítést kapott.
Ötszáz négyzetméteres ledfallal felszerelt nagyszínpaddal várja a fesztiválozókat a szerdán megkezdődött a Heineken Balaton Sound Zamárdiban, ahol négy napon át a világ legjobb DJ-i lépnek a színpadokra.
Sajnos a Balatonra, a Fertő-tóra vagy épp a Velencei-tóra továbbra is potenciális beruházási helyszínként tekintenek. Muszáj lenne változtatni ezen a hozzáálláson, különben óriási bajban leszünk - közölte a szakértő.
Pénteken érik el a Balatonhoz vezető Sió-csatornát a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) vadonatúj személyszállító hajói, amelyek szerdán indultak Komáromból.
Egyre többen részesítik előnyben az olcsóbb, zártkerti ingatlanokat Magyarországon, mivel egyre nehezebb saját lakáshoz jutni - ennek fő oka, hogy manapság brutális kamattal lehet lakáshitelt felvenni.
Néhány napja rövid, 4-5 másodperces áramkimaradásokat tapasztalnak több balatoni település lakói. Körülbelül egy hete tűnt fel a kellemetlen jelenség. Vajon mi lehet az oka?
Egy ötven éves érdi férfi holttestét találták meg a rendőrök Balatonszemesnél a tóban szombaton. A férfi testvére értesítette a rendőrséget a hajnali órákban rokona eltűnéséről. A testet délután találta meg a rendőrség drón segítségével.
Engedély nélküli stégek, szaletlik, a telekhatáron túl, a tó felé nyújtózkodó kerítések, markolóval házhoz vitt tóvíz – évek óta zajlanak az illegális mederfoglalások és szabálytalanságok a Balaton-parton.