Rókát gázoltak a 35-ös úton: az ütközés után árokba csapódott az autó
Róka miatt borult fel egy autó a 35-ösön. Két ember a debreceni kórházba került.
Róka miatt borult fel egy autó a 35-ösön. Két ember a debreceni kórházba került.
A férfi súlyos fejsérülést szenvedett, kórházban ápolják. Helyszíni beszámolók szerint a duzzasztót felújítják, a férfi egy állványról eshetett le.
A tragédiában hárman súlyosan megsérültek, ők ki tudtak ugrani időben az emelkedő ballon kosarából, az asszony viszont nem.
Vaddisznó ugrott egy autó elé a 86-oson Jánossomorja és Bősárkány között. A sofőr a balesetben nem sérült meg, az állat a helyszínről elfutott.
Bár szinte nem telik el úgy nap, hogy ne történne halálos baleset, összességében csökkent a számuk: idén eddig 80-nal kevesebb történt, mint 2019 azonos időszakában.
Vezessünk fokozott figyelemmel, üzekednek az őzek!
Három kamion ütközött az M0-ás autóúton csütörtök délután. Az ütközés következtében senki nem sérült meg, viszont nagy mennyiségű liszt szóródott az útra.
Tereptől és tevékenységünktől is függ, hogy milyen óvintézkedéseket kell tennünk a villámcsapás elkerülése érdekében. Lássuk, milyen - akár életmentő - tanácsokad adnak a szakemberek.
A legnagyobb hazai biztosítótársaságok arról számoltak be, hogy jelentős a viharkárokat elszenvedett háztartások száma, és hiába érezi magát az ember otthonában a legnagyobb biztonságban: a balesetek csaknem fele ott éri az embert.
Súlyos baleset történt Balatonkenesén a reggeli órákban, amikor egy kisbusz és egy tehergépkocsi ütközött össze. Öten a helyszínen életüket vesztették.
Egy 6 köbméteres tartályban mintegy 4500 liternyi hypóhoz 400 liter salétromsav került, a két anyag kémiai reakciója folytán pedig klórgáz szabadult fel, amitől több ott dolgozó rosszul lett, nyilatkozta a polgármester.
Tehergépkocsival ütközött össze és meghalt egy kerékpáros péntek délelőtt Balatonfüreden a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint.
Három ember ki tudott ugrani az emelkedő ballon kosarából, egy azonban nem. Őt a lezuhant hőlégballon közelében találták meg, nála már csak a halál beálltát tudták megállapítani a mentősök.
Halálos baleset történt a Miskolc-rali második gyorsasági szakaszán, ezért leállították a versenyt. A súlyos baleset következtében a versenyzőpáros egyik tagja életét vesztette.
A londoni olimpikon Lovassy Krisztián is szenvedő alanya volt annak a vasárnapi tömeges bukásnak, amely egy amatőr országúti kerékpárversenyen történt Tótvázsony és Balatonszőlős között.
Ötven résztvevő esett el az 1. Gella Kupa amatőr országúti kerékpárversenyen. A nagyjából 200 fős mezőnyben következett be a baleset, az első körben közel 70 kilométer/órás sebességnél.
2019-ben összesen 287 halálos közlekedési baleset történt hazánkban, 2776 esetben súlyos kimenetelű volt a karambol, és 7802 esetben szenvedtek könnyebb sérüléseket az érintettek.
A veteményeskertet átszelő patak óriásira duzzadt az esőzés miatt, és miközben magával sodorta a leszakadt ágakat, a félmázsás köveket, tragikus módon elragadta Marika nénit is.
Jelentősen visszaesett a személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma márciusban, amikor a koronavírus-járvány miatt sokkal kevesebbet közlekedtek az emberek.
Meghalt Petics Kristóf a 2016-os X-Faktor egykori botrányhős versenyzője. A bulvársajtó hétfőn számolt be a holttestről, amit egy szabolcsi tóban találtak és feltehetően a fiatal énekesé.