Egyre több magyar keresi ezt az élelmiszert: mi lehet a titka?
A megkérdezettek 5 százaléka rendszeresen fogyaszt növényi alapú húshelyettesítőt, csaknem 30 százalék már kóstolt ilyen terméket, a többiek fele pedig kipróbálná.
A megkérdezettek 5 százaléka rendszeresen fogyaszt növényi alapú húshelyettesítőt, csaknem 30 százalék már kóstolt ilyen terméket, a többiek fele pedig kipróbálná.
A tetőfedéssel foglalkozó szakemberek tapasztalata szerint a felhasznált anyagok tekintetében a megrendelők továbbra is a kerámia tetőcserepet választanák leggyakrabban a kínált lehetőségek közül.
Évente 15 millió ember kap stroke-ot, ezekből a megbetegedésekből 6 millió halálos kimenetelű, 5 millióan pedig tartós egészségkárosodást szenvednek, mint például látás-, illetve beszédkészség zavar vagy bénulás.
A konyhában termesztett hajtások ugyanolyan táplálóak, mint a kereskedelmi forgalomban termesztettek. Éppen ezért, cikkünkben most összegyűjtöttük, mire lesz szükséged, ha belevágnál és mit is érdemes ültetni, a sikeres betakarításhoz.
Hiába vásárolunk átlagosan csak egy-két havonta tisztító és mosószereket, jó pár ezer forintunkba kerül a környezetünk és ruháink tisztántartása.
Magyarországon növekszik az e-rollerek iránti kereslet, majdnem minden tizedik magyar használ e-rollert, 11 százalékuk rendszeresen, 64 százalékuk pedig rövidebb utakra.
Tízből hat magyar naponta vásárol kenyeret, és egy átlagos háztartásnak 1,6 kilogramm a heti kenyérfogyasztása - derült ki a JÓkenyér megbízásából készült, a 18-65 éves magyar lakosságot reprezentáló országos online kutatásból.
Cikkünkben most annak jártunk utána, hogy miként étkeznek a magyarok: mit esznek szívesen reggelire, ebédre és vacsorára. Lássuk legkedveltebb fogásokat!
A Pénzcentrum legújabb, nem reprezentatív kutatásában arra kerestük a választ, mitől tartanak leginkább a magyarok, és mit gondolnak, hogy fogja befolyásolni a mindennapi életüket ez a háború.
A magyarok többsége elvárja, hogy a vállalatok foglalkozzanak társadalmi kérdésekkel, de szerintük többet kellene költeniük ezekre az ügyekre, hogy valós eredményt érjenek el.
A felmérés arra is rákérdezett, hogy a magyarok szerint melyik háztartási gép a legnagyobb fogyasztó. A válaszadók 34 százaléka szerint a hűtő eszik a legtöbbet, melyet a mosógép, a sütő és a légkondicionáló követ. Most kiderült az igazság!
A felmérés szerint elsősorban a fővárosi vállalkozók érzik úgy, hogy anyagilag még mindig stabil lábakon állnak, legkevésbé pedig észak-magyarországiak, a nyugdíjasok helyzete pedig sok helyen egyenesen kilátástalan.
A kutatók új módszert fedeztek fel a növények termesztésére mesterséges fotoszintézis segítségével, amelyhez egyáltalán nincs szükség napfényre.
A felmérés alapján legtöbben a hűsítő italt otthon készítik, ugyanis a túlnyomó többség nem szívesen fizet 1000 forintnál magasabb összeget a jeges kávéváltozatért.
A franciaországi OCAPI kutatási program kutatói szerint az emberi vizelet értékes alternatívája lehet a vegyi műtrágyáknak. A szakemberek szerint ez a megoldás nemcsak ugyanolyan hatékony lehet, mint a jelenlegi műtrágyák, de jóval kevésbé szennyező is.
Elkezdődött a bakonybéli bencés monostor középkori előzményeinek régészeti kutatása. A monostor szerzetesi közössége által is támogatott ásatás első, a monostor kertjében zajló fázisa a tervek szerint 2022. május végéig tart.
Ötödik éve adja ki a tudomány helyzetéről szóló kutatását a 3M, a világ leginnovatívabb cége. Nagy arányban aggasztja a válaszadókat, hogy a tudomány hitelét a közösségi és hagyományos médiában terjedő, áltudományos dezinformációk alááshatják.
Milyen támogatásokat kapott az ágazat? Mennyi bort iszik az átlag magyar? Melyek a kedvenc fajták hazánkban? Ennek jártunk most utána cikkünkben.
A Szegedi Ipari Parkban lesz a Védelmi Innovációs Kutatóintézet egyik bázisa, ahol főként a lézerkutatásokra és a tudományegyetemen már zajló molekuláris biológiai kutatásokra fókuszálnak majd.
Empatikusabbak, több fronton állnak helyt, de kevesebb fizetésért dolgoznak a női vezetők Magyarországon. A felsővezetők és a munkavállalók jobban elfogadják az iránymutatást és az információkat egy férfitól.