Világhírű fellépő érkezik a vidéki nagyvárosba: rengeteg embert várnak
Emiliana Torrini izlandi énekes-dalszerző ad koncertet július 14-én a RepTár Szolnoki Repülőmúzeumban.
Emiliana Torrini izlandi énekes-dalszerző ad koncertet július 14-én a RepTár Szolnoki Repülőmúzeumban.
Az anya személye, a szülés helye, körülményei ismeretlenek. Az újszülöttet a kórház munkatársai ellátták és Máténak nevezték el.
A Tisza árhulláma jelenleg is tetőzik, azonban bizonyos folyószakaszon már apadni látszik, a Tisza-tó mentén pedig meg is szűnt az árvízvédelmi készültség.
Például a hullámtéren lévő szolnoki Mentetlen üdülőövezet mélyebb fekvésű részeit elönti a folyó, a szakemberek szerint.
A szolnoki és a hódmezővásárhelyi múzeum együttműködésével létrejövő új kiállításon mintegy százhúsz festmény lesz látható a művész csaknem ezer alkotásból.
Egy korszerű, három csoportszobás harminchat férőhelyes, Búzaszem névre keresztelt bölcsőde épült Szolnokon.
Tegnapi cikkünkben utánanéztünk, hogy mennyibe kerülnek Északkelet-Magyarországon a jégpályák igénybevétele. Most végig vettük Szeged, Szolnok, Kecskemét és Békéscsaba árait is.
A Béres Gyógyszergyár Zrt. új üzemegységét adták át Szolnokon. A vállalat 8,3 milliárd forintos beruházásának köszönhetően a gyártókapacitás bővülése mellett 24 új munkahely jött létre a térségben.
A HelloVidék idén is górcső alá veszi a magyar megyéket: sorozatunkban annak járunk utána, milyen fontosabb gazdasági, turisztikai változások történtek az elmúlt időszakban.
A négy elnyert pályázat összesen majdnem egymilliárd forintnyi támogatást jelent, amelyet többek között a közterek korszerűsítésére, egy megújult piacra és útburkolat-felújításra költenek el.
A Szolnoki Törvényszék nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, társtettesként elkövetett emberölés miatt 15 év fegyházra ítélte kedden egy 39 éves, büntetlen előéletű férfit.
A beruházás megvalósítására 15 hónap áll rendelkezésre, így annak átadása 2025 első felére várható.
Csaknem kétezer négyzetméteren tíznél is több terepasztallal várják a látogatókat a 10. Szolnoki Országos Vasúttörténeti és Vasútmodell Kiállításon március 15. és 17. között az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban.
1,7 milliárd forint hazai forrásból fejlesztik a Tisza-tó térségét.
Egészséges, alig néhány órával korábban született kisfiút találtak szerdán este a Hetényi Géza Kórház babamentő inkubátorában Szolnokon.
Több mint 1,4 milliárd forintból korszerűsítették a Véső út térségét Szolnokon, az elhanyagolt barnamezős területet rehabilitálták és korszerű szabadidős, közösségi funkcióknak helyszínt adó városi környezetet hoztak létre.
A művész munkáinak nagy többsége szépirodalmi, illetve gyermekkönyvekhez készült és valamennyi jelentős művet a hatvanas-hetvenes években illusztrálta.
Tegnap két H225M típusú szállító helikopter érkezett a szolnoki MH Kiss József 86. Helikopterdandárhoz az Airbus Helicopters dél-franciaországi Marignane városban található gyárközpontjából.
Neves filmes szakemberek tartanak előadásokat az október 17. és 22. között a szolnoki TISZApART Moziban zajló Alexandre Trauner Art/Film Fesztiválon, ahol könyvbemutatókkal, kiállítással is várják az érdeklődőket
A Budapest–Szolnok–Debrecen–Nyíregyháza fővonalon már óránként jár olyan távolsági vonat, amelyen elérhető az Utasellátó fedélzeti vendéglátása.