Nagy az igény a játékokra: bővít a nyíregyházi gyár

MTI   
  Megosztom
Nagy az igény a játékokra: bővít a nyíregyházi gyár

A Lego Manufacturing Kft. közölte, hogy enyhe, de stabil növekedésre számít az idén a nyíregyházi gyáruk. A társaság tavaly 36 milliárd forint feletti árbevételt ért el a 2016-os 33 milliárd után.

Mivel állandó az igény az általuk gyártott játékokra és fröccsöntött elemekre, folyamatosan bővítik a gyártókapacitásukat is.

Több területen fejlesztenek, új gyártócsarnokokat, automata magas- és kéziraktárat, valamint energiaépületet építenek - közölte Siket Lóránt kommunikációs vezető. Hozzátette: az állandó beruházások egyúttal azt is jelentik, hogy a társaság hosszú távra tervezi Nyíregyházán a gyártást.

A világon öt üzemben termel a Lego, a magyarországi mellett Dániában, Csehországban, Mexikóban és Kínában. A mintegy 2500 fős nyíregyházi gyárban naponta 60 millió fröccsöntött kocka és egyéb építőelem készül. Ennek a mintegy 18-20 kamionnyi készterméknek a zömét a Prága melletti logiszitikai központba szállítják, majd innen osztják szét az értékesítési csatornákon a különböző országok piacaira - olvasható a Világgazdaságban.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

gyár

hellovidék

lego

gyerekjáték

bővítés