Megérkezett Magyarországra a finn Mikulás!
Pontosan 10 óra 36 percet mutattak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér órái, amikor a ferihegyi betonra ért a Finnair menetrendszerű járata Helsinkiből. A finn repülőgép fedélzetén pedig a finn Mikulás, a Joulupukki érkezett Magyarországra.
A finn Mikulás hagyományosan néhány nappal december 6-a előtt érkezik Magyarországra, hogy legyen ideje alaposan körülnézni az országban és minél több gyermeket fel tudjon keresni. A betonon a finn Mikulást a vecsési Mosolyország Óvoda gyermekei, néhány szerencsés repülőtéri dolgozó óvodás korú gyermeke és közel ötvenfős médiacsapat várta.
A Joulupukki utolsóként hagyta el a gépet, majd meghallgatta a vecsési óvodások énekét és átvette tőlük a rajzos üdvözleteket. A nagyobbak közül többen levelet is írtak a Mikulásnak, arról, hogy mit szeretnének kapni ajándékba. Ezeket a kívánságokat egyébként évközben postán is el lehet juttatni a Joulupukkihoz, hiszen ő Lappföldön, az északi sarkkörön túl, Rovaniemi finn várostól északra egy fenyőerdő mélyén él.
Olyan nagy levélforgalmat bonyolít a világ minden részén élő gyerekekkel, hogy a finn posta egy külön postahivatalt nyitott a számára fenyőerdőben lévő háza mellett.
Joulupukki levélcíme:
Joulupukin Pajakylä 96930
NAPAPIIRI
A finn Mikulás, a Joulupukki találkozik néhány budapesti óvoda és iskola gyermekeivel, majd országjárásra indul. Programját az idén a Mikulásgyár szervezi Magyarországon, ennek részleteiről a itt lehet informálódni.
TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!
A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)