Figyelem! Már csak péntekig lehet jelentkezni a központi írásbelire

MTI   
  Megosztom
Figyelem! Már csak péntekig lehet jelentkezni a központi írásbelire

Péntekig jelentkezhetnek a központi középiskolai írásbelire az általános iskolás diákok - közölte az Oktatási Hivatal kedden. A kérelmet abba az iskolába kell benyújtaniuk, amelyikben a vizsgát meg akarják írni.

A középfokú iskolák már korábban közzétették felvételi tájékoztatóikat, amelyekben meghatározták, milyen tanulmányi területeket indítanak a 2019/2020-as tanévben. Megjelölték azt is, hogy - az adott jogszabályi keretek között - milyen felvételi eljárással veszik majd fel a hozzájuk jelentkező tanulókat, és jelezték, ha a diákoknak központi írásbeli vizsgát kell tenniük.

A felvételhez központi írásbeli vizsgát csak a gimnáziumok és a szakgimnáziumok kérhetnek, közülük 425 középiskola (64 százalék) írta elő egy vagy több feladatellátási helyén, hogy a hozzájuk jelentkező tanulók előzetesen vegyenek részt a központi vizsgákon.

Ha egy tanuló úgy tervezi, hogy februárban ezek valamelyikébe is beadja felvételi jelentkezését, mindenképpen részt kell vennie a központi írásbeli vizsgákon - hívták fel a figyelmet.

Hozzátették: ezeknek az iskoláknak, illetve feladatellátási helyeknek az adatai, valamint a központi felvételi vizsgákkal és a középfokú felvételi eljárás további menetével kapcsolatos minden információ elérhető az oktatas.hu honlapon.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

továbbtanulás

középiskola

gimnázium

szakgimnázium

általános iskola

diák

tanuló

felvételi

közoktatás

köznevelés

oktatás

iskola

suli

központi felvételi vizsga