Vége az egyedüllétnek idős korban: profi szakembereket képez a kormány

HelloVidék   
  Megosztom
Vége az egyedüllétnek idős korban: profi szakembereket képez a kormány

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma alá tartozó Családbarát Ország Nonprofit Kft. (CSBO) idősügyi referensképzést indított, hogy megfelelő szakemberek segítsék az idősek életmódjának javítását. Egy egységben működtethető idősügyi koncepciót és akciótervet vázoltak fel - derül ki a Család.hu beszámolójából.

Ha családra gondolunk, sok esetben csak a szülők és gyermekek jutnak eszünkbe - pedig az idősek éppúgy a családok részét képezik, mint a fiatalok. Ezt a szemléletet szeretné erősíteni a Családbarát Ország Nonprofit Kft. is: a szervezet kiemelt célja, hogy az idősek nyugdíjas éveiket aktívan tölthessék, valamint, hogy megakadályozzák az elmagányosodást, és erősítsék a generációk közötti együttműködést – írja a család.hu.

Olyan szakembereket szeretnének képezni, akik segítenek az időseknek a magány csökkentését célzó programok szervezésében, akik nyitottak és érzékenyek az időskorban előforduló problémák iránt, és ha ezeket észlelik, felhívják rá a helyi ellátórendszer figyelmét. A képzés által szerzett tudás segít majd az idősügyi referenseknek abban, hogy a Magyarországon élő idős emberek helyi szinten remek közösségek tagjai legyenek, aktív és kiegyensúlyozott életet éljenek. A referensek együttműködnek majd a települési önkormányzatok illetékes szakembereivel valamit a helyi civil szerveződésekkel, melyek aktív idősödő feladataiban szerepet vállalnak.

A képzők képzésére már novemberben sor került a CSBO-ban, amelyen jellemzően az idősügy területén dolgozó szakemberek vettek részt.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

család

nyugdíjas

időskor

képzés

segítés

hellovidék