Kiderült: főleg energiatakarékos hűtő-, és mosógépeket vesznek a magyarok az állami csereprogramban

HelloVidék   
  Megosztom
Kiderült: főleg energiatakarékos hűtő-, és mosógépeket vesznek a magyarok az állami csereprogramban

Az energiatakarékos háztartási nagygépekhez való hozzájutást segítő állami hűtő-, és mosógépprogramra sikerrel jelentkezők január első napjaiban kapták meg a támogatói okiratukat, amelynek birtokában a kiválasztott új készülék energiahatékonyságától függően 25 ezer, 40 ezer vagy 45 ezer forintos támogatást kaphatnak.

A program keretében A+, A++ és A+++ energiabesorolású hűtőszekrényeket, fagyasztókat, illetve elöl-, és felültöltős mosógépeket lehet megvásárolni a fent említett mértékű kedvezménnyel, ha a pályázó igazolni tudja, hogy az új berendezése legalább 10 százalékkal kevesebb energiát fogyaszt majd a meglévőnél. 2019-től fontos változás lép életbe a csereprogramban: a hagyományos mosógépek mellett a kombinált mosó-szárítógépet is lehet majd vásárolni, derül ki az Extreme Digital közleményéből.

A csereprogram hivatalos oldalán külön mosógépes és hűtőgépes kalkulátor segíti az érdeklődőket, amely a fő paraméterek megadása után tájékoztató adatokkal szolgál arról, hogy a meglévő mosógépük megközelítőleg mennyi vizet és áramot fogyaszt, illetve mekkora lehet hűtőszekrényük energiafogyasztása. Egy kilencvenes évekbeli hűtőszekrényhez képest egy mai A+-os típus akár 75 százalékkal kevesebbet fogyaszthat, de hasonló nagyságrendű megtakarítást lehet elérni a mosógépek áram-, és vízfogyasztásában is a modern típusokkal. Az A++ besorolású típusok további 10 százalékos, egy A+++-os pedig 20 százalékos megtakarítást eredményezhetnek.

Az Extreme Digital 2018-as eladási statisztikái alapján a csereprogram keretében vásárolt mosógépek döntő többsége (70%) A+++ besorolású, tehát az elérhető legenergiatakarékosabb modellek közül kerül ki, az A+ és A++ besorolású mosógépek aránya csupán 15-15%. A magyar vásárlók hűtőgépek esetén is törekszenek a minél nagyobb energiahatékonyságú típusok beszerzésére, de ezek körében az A++ a legnépszerűbb (80%), az A+ és A+++ besorolású gépek aránya 10-10%.

A gyártók közül a csereprogramos mosógépek körében az LG, a Whirlpool és a Bosch készülékei, azok közül is az elöltöltős (30%) kivitelűek kelendők, a felültöltős kivitelűek aránya 30%. A hűtőszekrények terén pedig a Samsung, az Electrolux és a Gorenje a három legnépszerűbb gyártó. Mosógépből a keskeny kivitelű típusok, hűtőszekrények közül pedig az alulfagyasztós, és jegesedésmentes (No Frost) funkcióval felszerelt modellek a leginkább népszerűek.

A támogatási programon kívül is slágerterméknek számítanak a háztartási nagygépek: tavaly karácsonykor 110 ezer forintos átlagáron vásároltak mosó-, szárítógépeket a magyar vásárlók az Extreme Digitalnál . Ennyiért vagy egy különálló, hőszivattyús szárítógépet lehetett megvenni, vagy egy A+++ energiaosztályú, percenként 1400-as fordulatos sebességgel centrifugázni képes, 9 kilogrammos ruhakapacitású modern mosógépet.

A karácsonyi vásárlók hűtőszekrényre bruttó 100 ezer forint körüli összeget szántak, ezért az összegért például egy A++ energiaosztályú, 250-300 literes fagyasztóládát tudtak beszerezni (ezek a disznóvágások miatt népszerűek ebben a szezonban), vagy egy ugyancsak A++-os, alulfagyasztós hűtőszekrényt 200-230 liter körüli hűtőtérrel, 100-110 liter körüli fagyasztási kapacitással.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

mosógép

hűtőszekrény

energiatudatosság