Egyre nőnek a várólisták az idősotthonokban

HelloVidék   
  Megosztom
Egyre nőnek a várólisták az idősotthonokban

Egy tavaly decemberi felmérés szerint egy év alatt négyezer emberrel többen, 34 288-an várakoznak a szociális ellátás valamilyen formájára, például az idősek otthonába való bejutásra. Erről a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) szolgált adatokkal.

Évek óta telt házzal működnek Heves megye idősotthonai, pár évvel ezelőtt a térítési díjak erős emelkedésével a legtöbb helyen alaposan lerövidültek a várólisták, mostanra azonban ez a tendencia megfordult. Az intézményvezetők tapasztalatai szerint a családok az idős hozzátartozókat csak abban az esetben próbálják idősotthonban elhelyezni, ha már végképp nem tudják magukat ellátni, ás 24 órás felügyeletre szorulnak, írja a heol.hu.

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Heves Megyei Kirendeltségéhez tartozó hat szociális intézményben (Bélapátfalva, Füzesabony, Csány, Eger, Parád) jelenleg 661 idős várakozik ellátási helyre. Ez jelentős emelkedésnek számít ahhoz képest, hogy négy évvel ezelőtt néhány helyen jó eséllyel pár héten belül helyet kaptak az igénylők. Az intézményi térítési díjak eltérőek, ám mindenütt jócskán meghaladják a havi százezer forintot. A fenntartók a vonatkozó jogszabálynak megfelelően a szolgáltatási önköltség figyelembevételével minden évben április 1-ig állapítják meg az esedékes díjakat.

Pétervásárán a város által fenntartott idősek otthonában négy éve minimális volt a várakozók száma, napjainkban azonban 14-en szerepelnek a listán. Sokan sürgősséggel szeretnének bejutni a biztonságot jelentő falak közé, ám őket helyhiány miatt szintén nem tudják fogadni. Pétervásárán harminchárom idős emberről, három külön épületben gondoskodnak, s nagy szükség lenne bővítésre. Négy éve már pályázott az önkormányzat az épületek összevonására, új helyek kialakítására, ám forráshiány miatt elutasították beadványukat, azóta pedig nem jelent meg pályázható pénz erre a célra – tudtuk meg Szabóné Szűcs Szilvia intézményvezetőtől. Jelenleg 117 ezer forint a havi térítési díj, amelynek mértékéről mindig az éves költségvetés tárgyalásakor határoznak, mondta el az intézményvezető.

Az otthonban élők átlagnyugdíja 80–100 ezer forint körül alakul, ezért sokan csökkentett díjat fizetnek. Akinek egyenes ági hozzátartozója van, annak törvényi kötelessége pótolni a nyugdíj és a térítési díj közötti különbözetet.

A Parádfürdői Idősek ¬Otthona már évek óta a megye egyik legkorszerűbb intézménye, ahol 150 idős emberről gondoskodnak, itt is magas a várakozók száma.

84 lakóról gondoskodnak Egerben, a Petőfi úti otthonban, it is évek óta telt ház van. Négy évvel ezelőtt 85-en szerepeltek a várakozók listáján.

Egerben a Berva-völgyi idősek otthonában évről évre nő az olyan egyedülálló, idős emberek aránya, akik nem, vagy csak korlátozottan tudnak magukról gondoskodni, az aktív családtagok pedig nem tudják megoldani a 24 órás felügyeletet. Itt ötven személyről gondoskodnak, s legalább ennyien várnak a bejutásra.

A krónikus ¬belgyógyászati típusú osztályokon külön engedéllyel maximum 150 napig ápolják a betegeket a szakmai protokollok szerint, mondta el a Markhot Ferenc kórház kommunikációs munkatársa, Szegedi Erzsébet. A kórház szociális ügyekkel foglalkozó munkatársai veszik föl a kapcsolatot azokkal a betegekkel, akik segítségre szorulnak ügyeik intézésében, ilyenek például a nyugdíjjal, segélyekkel, rokkantsággal, házi betegápolással kapcsolatos ügyintézés. Szükség esetén a háziorvossal, az illetékes önkormányzatokkal fölveszik a kapcsolatot. Egyedülálló idős ember esetében arról is gondoskodnak, hogy például befűtsenek az otthonában, hogy meleg lakásba érkezzen a kórházból, valamint a szociális otthoni elhelyezésben is segítenek a kórházi szociális munkatársak.

Egész Európára jellemző az elöregedés. Egy biztosító előrejelzése szerint 2060-ra legalább 152 millió uniós állampolgár lesz 65 feletti, akik közül várhatóan 50 millióan szorulnak majd hosszú távú gondozásra. A férfiak születéskor várható élettartama 85, míg a nőké 89,1 év lesz. Egyre kevesebb fiatalnak kell majd gondoznia egyre több idős embert. Az otthonok várhatóan egyre drágábbak lesznek.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

idősek otthona

várólista