Ingyen is lehet jogosítványt szerezni: indul a rendőrség programja

Nagy Boglárka   
  Megosztom
Ingyen is lehet jogosítványt szerezni: indul a rendőrség programja

Újra indul a ‘SuliMoped’ program, így újabb diákok juthatnak térítésmentesen jogosítványhoz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a rendőrség programjának köszönhetően. A helyi baleset-megelőzési bizottság másik programja a “Rutin Rókák’, ahol azok vizsgázhatnak újra, akiknek már öt évnél régebbi a vezetői engedélyük.

Hosszú évek óta van Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében ez a program, az elsők között voltunk, próbamegyeként már benne voltunk ebben a programban. Célunk az, hogy ötven gyerek szerezzen érvényes segédmotorkerékpár vezetői engedélyt. A gyerekek részéről ingyenes a program, de ugye valakinek fizetni kell. Az Országos Baleset-megelőzési Bizottság utalja a keretösszeget, nekünk kell ezzel úgy gazdálkodni, hogy minél több gyereket sikeresen képezzünk, illetve nem is mi képezzük, hanem minden évben egy pályázat útján kiválasztunk egy autós iskolát, aki ezt a képzést szakavatottan elvégzi. Bízunk abban, hogy minél több gyerek fér bele ebbe a keretösszegbe, az ötven gyerek az eddigi években volt. Akkor gyerekszámra volt meghatározva a képzés, az idei évtől pedig egy keretösszegre. Bízunk abban, hogy túllépjük az ötvenet és ötvennél több gyermeket is tudunk vezetői engedélyhez juttatni

- közölte a HelloVidékkel Szikszai Tihamér, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Baleset-megelőzési Bizottság titkára.

Az ingyenes lehetőség nem csak azért fontos, hogy megtanuljanak segédmotoros kerékpáron vezetni a fiatalok, hanem azért is, mert így élesben találkozhatnak a közlekedési szabályokkal, megismerik azokat és alkalmazzák. A későbbiekben ez pedig előnyükre válik majd, amikor a B kategóriás jogosítványt próbálják megszerezni, mivel az elsősegélynyújtási ismeretekből megszerzett dokumentumot már beszámítják nekik a B kategóriához. Az elsajátított szabályokat pedig akár gyalogos vagy kerékpárosként is használják majd a mindennapokban.

Ez egy jutalom a gyereknek, nem bárki kerülhet be a programba, hanem egy válogatás után. Vannak bázis iskoláink, ahol a pedagógusok választják ki a gyerekeket több ismérv alapján és egy fajta jutalom, egy fajta ösztönzés a diákoknak. Ezek az iskolák mindig várják a következő évet, a hetedikesek mindig szeretnének bekerülni a programba. A bekerüléskor nézzük a közlekedési előéletet, előnyt élvez például az a gyerek, aki például közlekedési versenyekre jár

- tette hozzá Szikszai Tihamér

A program kapcsán egy másik fontos kérdés, hogy mennyire nyitott erre a szülő, aki félti a gyermekét a motorozástól. Nyíregyháza nagy városnak számít, így a forgalom is jócskán nőtt az utakon elmúlt években. Szikszai Tihamér azonban hozzátette, hogy a programot egy szülő értékezlettel nyitja a rendőrség minden évben. Ott mindig felhívják a figyelmet arra, hogy több szempont alapján is gondolják át, hogy engedik vagy sem gyermeküknek, hogy elinduljanak a programban.

Fogják-e a gyereket engedni motorra ülni, de a gyereknek is át kell gondolni azt, hogy mi a fontos. Ha elkezdi ezt a programot, akkor a szolfézs, a tornaedzés és sok minden más mellett erre is kell időt szánni, és csak annak érdemes jelentkezni, aki végig szeretné csinálni. Ami pedig a szülők számára nagyon fontos, hogy megértsék, a tanfolyam nem lehet büntető eszköz. Nem lehet azt mondani Pistikének, hogy matekból kaptál egy egyest, akkor holnaptól nem mehetsz a motor tanfolyamra. Ugyanis attól, hogy a szülőnek ez nem kerül pénzbe, nekünk ez pénzbe kerül és mástól vesszük el a lehetőséget. Sajnos találkoztam olyan gyerekkel, aki órán sírva ugrott fel, hogy ő rájött, hogy nem fog merni motorozni. Ezzel nincs baj, de sajnos ő elvette mástól a helyet és ment a barátnője is vele, mert magában ő sem fog motorozni. Ez két ember helye, tehát ezért fontos átgondolni az elején

hangsúlyozta Szikszai Tihamér, aki azt is hozzátette, hogy a rendőrségnek nem célja, hogy meggyőzze a szülőket, akik közlekednek, látják, hogy balesetek véletlenül is történhetnek, üvegburába pedig nem lehet a gyereket zárni.

Saját gyerekemről is beszélek, én is szívtam a fogam, amikor először felült a motorra, de úgy gondoltam, hogy ha nem engedem el, nem engedem ki forgalomba, akkor nem biztos, hogy majd B kategóriás jogosítvánnyal, autóval kell kezdenie. Lehet ezt kezdeni gyalogosan, törődni ezzel a KRESZ tudással vagy KRESZ tanulással, folytatni kerékpárral, utána, ha tudjuk, engedjük a gyereket segédmotoros kerékpár vezetői engedély megszerzésével azt, hogy egy picit lassabban, máshogy közlekedjen az úton és tanuljon és majd úgy kerüljön egy B kategóriás vezetői engedélyhez személyautóra. Igazándiból tuti recept nincsen

- mesélte a titkár.

Az pedig sokkal veszélyesebb, ha egy motorozástól eltiltott gyermek egy barátjának a járművét próbálja ki a forgalomban, ez ugyanis gyakori esetnek számít. Azok, akik a rendőrség programját sikeresen befejezik, még az évvégi bizonyítvány osztás előtt megkapják a segédmotoros kerékpár vezetői engedélyt, hogy szabályosan, a megfelelő okmányokkal tudjanak közlekedni. A rendőrség bízik abban, hogy azok, akik korábban csak motoroztak, a B típusú jogosítvány megszerzése után még körültekintőbben vezetnek majd autót, figyelve a gyalogosokra, a kerékpárosokra és motorosokra egyaránt.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Baleset-megelőzési Bizottságnak egy másik fontos programja is van, a Rutin Rókák. Ez az öt évnél régebbi jogosítvánnyal rendelkezők számára indult, a mindennapi KRESZ tudás felfrissítésére.

Alapvetően a www.szszbmbb.hu oldalon lehet megtalálni egy KRESZ tesztet, egy egyszerű tízkérdéses tetsz, ha ebből nyolc jó válasz van, akkor szabad regisztrálni a programban. Többször lehet próbálkozni, nem mindig sikerül elsőre és ennek az eredménye lesz az, hogy aki sikeresen beregisztrált, az majd tavasz folyamán egy komplex napon vehet részt és lényegében újra levizsgázhat. Tehát az, aki a 80-as, 90-es, 2000-es években vagy akár 2010-ben szerzett vezetői engedélyt, azóta nagyon sok szabály változott. Tudom, hogy az emberek nem szokták nézegetni a KRESZ változásokat, próbálunk azért arra hatni, hogy mégis a fontosabb dolgokkal ismerkedjenek meg, tudjanak számot adni erről. Ezt a programot lényegében nem is mi találtuk ki, ez egy falunapon jött, emberek kérdezték meg, hogy nem-e lehet nekik újra levizsgázni, ebből jött ez az ötlet. Így tavasszal, beülhetnek egy oktató mellé, ha ott sikeresen megcsinálták újra az elméleti vizsgát és egy vizsgabiztos mellett, egy vizsgaútvonalon teljesíteniük kell a vizsgát. Annak, aki legalább öt éve vezet, neki biztos nagyon nehéz lesz, hogy például egy STOP vonalon pontosan a vonal előtt megálljon, nagyon nehéz lesz nem rutinból közlekedni és nagyon nehéz lesz már az elméleti vizsgán is az új kérdésekre a jó válaszokat adni

- mesélte a részleteket a HelloVidéknek Szikszai Tihamér.

Fontos kérdések ugyan nem változtak a KRESZ-ben, az elsőbbség, elsőbbség maradt, a vasúti átjáró pedig vasúti járó és nem is apróságokra kíváncsiak a rendőrök, hanem a lényegi változásokra és azok észben tartására. Elég nagy az érdeklődés a programra, ugyanis a honlap számlálja a kitöltőket és magas a regisztráltak száma is, így valószínűleg nem lesz elég egy nap a rendezvényre, tette hozzá Szikszai Tihamér, de a rendőrség mindenki számára biztosítja majd a részvételi lehetőséget. Attól azonban senkinek nem kell tartani, hogy elveszíti a jogosítványát, ha a megrendezett vizsgán megbukna a rendőrség családi napján.

MOST ÉRHETI MEG IGAZÁN LAKÁST, HÁZAT VENNI!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor most jött el a Te időd! Egyrészt azért, mert a lakáspiaci mutatók szerint egyértelműen megtört az elmúlt évek brutális áremelkedése. Jelenleg leginkább stagnálnak az árak, de van, ahol már árcsökkenést is tapasztalhatunk. Mindeközben a finanszírozási költségek még rekord alacsony szinten vannak. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum megújult lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 2,74 százalékos THM-el, és havi 81 188 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 3,03% a THM; a Budapest Banknál 3,10%; az MKB Banknál 3,12%; míg az OTP Banknál 3,23%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

suli

iskola

sulimoped

baleset-megelőzés

rutin

rutin rókák

kresz