Itt a bejelentés: újabb részletek derültek ki a 10 milliós babaváró hitelről

Pénzcentrum   
  Megosztom
Itt a bejelentés: újabb részletek derültek ki a 10 milliós babaváró hitelről

További részleteket árult el a házasok 10 milliós, kamattámogatott hiteléről Novák Katalin az InfoRádióban. Kiderült, mi kell az autótámogatáshoz.

A Portfolio beszámolója szerint Novák Katalin azt mondta, az igénylő házastársak legalább egyikének kell csak 3 éves biztosítotti jogviszonnyal rendelkeznie, ebbe pedig a felsőoktatási jogviszony is beleszámít. Emellett megismételte, hogy a nőnek 18-40 év közöttinek kell lennie, és legalább az egyik félnek ennek kell lennie az első házasságának.

Az államtitkár kifejtette, hogy július elseje után a bankoknál lehet majd igényelni a kamattámogatott hitelt, itt azonban csak formális hitelbírálat lesz, ahol a bankok az említett feltételeket mérlegelhetik. A kormány arra számít, hogy a gyermeket vállalók fogják felvenni a kölcsönt, mert

Azt is elmondta, hogy a Magyar Bankszövetséggel és ezen keresztül a magyar bankok szereplőivel is egyeztetnek, már most egy méltányos tárgyalási folyamaton vannak túl, de a bankok felmerülő költségeit megtérítik, az állam kezességvállalóként áll a hitelek mögött. Emellett kifejtette, hogy a három gyerek után járó újautó-támogatáshoz a meglévő gyermekeket is figyelembe lehet venni, gyakorlatilag minden olyan gyermeket, akire családi pótlékot lehet igénybe venni.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

csok

novák katalin

bejelentés

hitel

kamattámogatás

autótámogatás

család

otthon