Indul a bölcsődefejlesztés: több ezer új munkahely lesz a kistelepüléseken

Világgazdaság   
  Megosztom
Indul a bölcsődefejlesztés: több ezer új munkahely lesz a kistelepüléseken

A bölcsődei férőhelyek száma 60 ezerre nő 2020 végére a kormányzati tervek szerint, az intézmények azonban már most munkaerőhiánnyal küzdenek, és sok kisgyermeknevelő elhagyja a pályát – köztük olyanok is, akik még el sem kezdték peda­gógiai munkájukat - írja a Világgazdaság.

A lap szerint 10,5 milliárd forintos keretösszeggel indulnak pályázatok, melyek a bölcsődei férőhelyek kialakítását és bővítését célozzák. Az elmúlt években már több mint 120 milliárd forintot szántak bölcsődei és óvodai férőhelyek létrehozására, melyből 5 ezer új bölcsődei hely jött létre és 11 ezer került felújításra.

A KSH adatai szerint a kisgyermekek 17 százalékának van jelenleg férőhelye, azonban 1500 településen semmilyen bölcsődei ellátás sincs. A 2017-es szabályozás szerint minden településen gondoskodni kell az ellátásról, ahol 40 főnél több 3 év alatti gyermek él, vagy van legalább öt olyan gyerek, akinek a szülei igénylik ezt az ellátást. A hagyományos bölcsőde mellett mini-, családi és munkahelyi bölcsődék is létrejöhetnek. A kormány célja, hogy három éven belül - a jelenleg 48 ezres nagyságrendű - bölcsődei férőhelyek számát 60 ezerre bővítik. A fejlesztések a szakemberigényt is megnövelik.

Jelenleg 10 ezer a bölcsődében dolgozó kisgyermeknevelők és dajkák létszáma, a férőhelyek növelésével számításaink szerint nagyjából ötezer új állás jönne létre, ebből nagyjából háromezer kisgyermeknevelői munkakör. Végez annyi hallgató éves szinten, amennyire szükség lenne az új álláshelyek betöltéséhez, de a szakmában való elhelyezkedés messze nem százszázalékos

– mondta a Világgazdaságnak Szűcs Viktória, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (BDDSZ) elnöke, majd hozzátette: saját tapasztalatai szerint a nappali tagozaton végzettek mindössze 20 százaléka szeretne bölcsődében elhelyezkedni.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

bölcsőde

bölcsi

munkahelyteremtés