Nevelőszülőket keresnek: bővül az SOS Gyermekfalvak

hvg.hu   
  Megosztom
Nevelőszülőket keresnek: bővül az SOS Gyermekfalvak

A jövőben egyre több településen találkozhatunk az SOS Gyermekfalvak nevelőszülői családjaival, az alapítvány ugyanis folyamatosan keres olyan nevelőszülőket, akik saját otthonukban vállalnák állami gondozott gyerekek gondozását – írja az hvg.hu.

Nevelőszülőket várnak országszerte az SOS Gyermekfalvak. A portál szerint jelenleg közel 400 gyerek nevelkedik SOS-nevelőszülőknél Kecskemét, Kőszeg és Orosháza 60 kilométeres körzetében, szerető, biztonságos otthonban.

Ebben az évben már a 70. születésnapját ünnepli az SOS, melynek célja, hogy egy gyerek se nőjön fel egyedül. Előrelépést jelent az alapítvány életében, hogy a korábbi faluszerű elrendezés helyett 2030-ig fokozatosan helyezik át a családokat egy integrált lakókörnyezetbe. Így mind a családok, mind a gyerekek könnyebben tudnak alkalmazkodni a változásokhoz. Itt fontos kiemelni, hogy változott a törvény: egy nevelőszülői családban legfeljebb 3-4 gyerek fog nevelkedni. Ez azért volt fontos, mert így még több figyelmet kaphatnak a gyerkőcök, míg a szülőkre is kevesebb teher hárul.

A legtöbb nevelőszülő eddig is saját lakásában nevelte a gyerekeket, de az alapítvány életében most jött el az az idő, amikor teljesen át tudtak állni erre a modellre. Pont emiatt, a jövőben is olyan szülőket keresnek, akik a saját házukban tudnák nevelni a gyerekeket, mivel az együttélés segít a gyerekek társadalmi beilleszkedését és boldogulását.

Mivel segíti az SOS a családokat?

A nevelőszülők munkáját pszichológus támogatja, rendszeresen képzi a szülőket az alapítvány és a gyerekekkel közvetlenül dolgozó munkatársakat, egyéni fejlesztési tervet készítenek minden gyereknek, és hozzájárulnak a gyerekek fejlesztési költségeihez is.

Immáron 36 éve az SOS Gyermekfalvak közössége biztos szakmai hátteret és támogató környezetet ad a nevelőszülői családoknak Magyarországom. Több mint ezer gyerek talált általuk biztonságos otthonra. Az SOS itt várja a nevelőszülők jelentkezését.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

sos gyermekfalu

sos gyermekfalvak

család

gyerekek

támogatás

nevelőszülő

nevelőszülői hálózat