Le ne maradj! Már csak néhány napig lehet jelentkezni a településszépítő pályázatra

HelloVidék   
  Megosztom
Le ne maradj! Már csak néhány napig lehet jelentkezni  a településszépítő pályázatra

Péntek éjfélig jelentkezhetnek az iskolák, óvodák, kórházak, önkormányzatok és az aktív közösségek a Let’s Colour Településszépítő Egyesület pályázatára, melynek keretében 800 négyzetméter kültéri vagy beltéri falfelület kifestésére elegendő festéket lehet megnyerni.

Bármely közösség vagy társadalmi csoportosulás elindulhat a Let’s Colour Egyesület projektjében, aki tevékenyen részt akar vállalni környezetük megszépítésében. A jelentkezéseket idén is két kategóriában várják, a tízezer fő alatti, illetve a tízezres lélekszámot meghaladó települések külön versengenek, olvasható a Let’s Colour Településszépítő Egyesület sajtóközleményében.

A pályázat nyerteseinek a festéshez szükséges mennyiségű festéket, a grafikai terveket, a munka koordinálását valamint a szakértői támogatást a Let’s Colour biztosítja, az akciót pedig a közösségek önkéntesei, együtt valósítják meg. A nevezés feltétele, hogy a kifestendő kültéri vagy beltéri falfelületet - mely az adott közösség életében központi szerepet tölt be - a pályázó biztosítsa.

Az a legfőbb célunk, hogy színt vigyünk a hétköznapokba, és minél több embernek tudjuk bemutatni a színek erejét. Évről évre csodálattal tölt el bennünket, hogy ilyen sokan összefognak egy közös cél, például egy iskola, egy ebédlő vagy egy szürke betonkerítés újrafestésének érdekében.

– mondta Nagy Gergely, a Let’s Colour Településszépítő Egyesület szóvivője.

Ez a legsikeresebb ilyen jellegű kezdeményezés hazánkban: a szervezet működése során eddig több mint 25 ezer négyzetméternyi szürke falfelültet varázsolt színessé csaknem 2500 önkéntes segítségével. A projekt elindulása óta eltelt 8 év alatt rendszerint évi 40-50 pályázat érkezett az ország minden szegletéből. A tavalyi felhívásra pedig már rekordmennyiségű, összesen 68 pályázat jött be, amire a 21 napos szavazási időszak alatt közel 34 ezer szavazatot adtak le.

A megadott határidőn belül bármikor el lehet küldeni a jelentkezéseket, azok sorrendje nem számít a későbbi elbírálásnál. Ezt követően 2019. május 13-tól egészen május 31-ig lehet szavazni a benyújtott pályázatokra, az eredményhirdetésre pedig június 3-án kerül sor. Az online szavazás eredményeként a kategóriák 3-3 legtöbb szavazatot kapott pályázata jut be a döntőbe.

A döntős pályázatokat a korábban megszerzett szavazatok számától függetlenül értékeli a szakmai zsűri, és hirdeti ki a kategóriánkénti győzteseket. A döntőbe jutott, de nem nyertes pályázók idén is 50-50 liter Dulux színes falfestékkel „vigasztalódhatnak”. A festéseket legkésőbb 2019. augusztus 15-ig kell megvalósítani.

Címlapi kép és fotó: Let’s Colour Településszépítő Egyesület

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

pályázat

falfestés