A legkisebb is számít: milliárdokból újulnak meg a bölcsődék

MTI   
  Megosztom
A legkisebb is számít: milliárdokból újulnak meg a bölcsődék

Fontos, hogy a szülők megfelelő bölcsődébe tudják vinni gyermekeiket, ahol megfelelő szaktudással rendelkező szakember vigyáz rájuk, mert a gyermek a család legféltettebb kincse - közölte a bölcsődei ügyek koordinációjáért felelős miniszteri biztos az M1 aktuális csatornán.

Kovácsné Bárány Ildikó azt mondta, miniszteri biztosként emiatt legfontosabb célkitűzései közé a férőhelyek 70 ezerre növelése, a bölcsődei humánerőforrás anyagi elismerése, a szakmai színvonal erősítése és a nem állami szerepvállalás növelése tartozik.

Az idei költségvetésből bölcsődei fejlesztésekre 1,5 milliárd forint áll rendelkezésre, de a területi operatív program keretében áprilisban több mint tízmilliárd forintos keretösszegű, bölcsődei férőhelyek kialakítását és bővítését célzó pályázati felhívások jelentek meg, valamint 2020-ig meghosszabbították az országos és Pest megyei bölcsődefejlesztésekre kiírt 4,5-4,5 milliárd forintos pályázatot is

- ismertette. Hozzátette, a támogatásokat új férőhelyek létrehozására és az ehhez kapcsolódó kiszolgáló helyiségek - konyha, öltöző, csoportszobák - fejlesztésére és infrastruktúra-beruházásokra lehet felhasználni.

A miniszteri biztos kitért arra is, a családi és a mini bölcsődék dinamikusan fejlődnek, a családi bolcsődék jelenleg mintegy 6400, a minik 1800 férőhelyet biztosítanak. A családi bölcsődék esetében a költségvetési támogatás összegének emelésével szeretnék erősíteni a magánszektor szerepvállalását, hogy azok hosszú távon is működőképesek maradjanak - mondta Kovácsné Bárány Ildikó.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellividék

bölcsőde

bölcsi

támogatás