Gyászol a magyar sportvilág: legendás edzőtől búcsúznak

infostart.hu   
  Megosztom
Gyászol a magyar sportvilág: legendás edzőtől búcsúznak

79 éves korában elhunyt Braskó Péter mesteredző, a magyar cselgáncssport kiemelkedő alakja, a Miskolci Vasutas Sport Club korábbi elnöke. Az ötdanos nagymestert a Magyar Judo Szövetség saját halottjának tekinti - írja az infostart.hu.

Ahogy a portál írta, Braskó Péter Miskolcon kezdte el edzőként iskolaépítő munkáját. Az MVSC-n belül 1970-ben alakult meg a judoszakosztály, amely a borsodi megyeszékhely egyik legsikeresebb egyéni sportágának bázisa lett. 1971-es évtől számítható a miskolci cselgáncs fénykora, de 1975-ben már ifjúsági Eb-n és rangos nemzetközi versenyeken indultak Braskó Péter tanítványai. A következő években nagyon sok tehetség került ki a szervezettől, bizonyíték erre a magyar judo-utánpótlás válogatottjai, akik számos érmet hoztak az európai és világversenyekről. Braskó Péter edzőként, szakosztályvezetőként, majd a rendszerváltás időszakától az egész egyesület elnökeként is dolgozott.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellividék

gyász

gyászhír

szomorúság

fájdalom

halál

halálozás