Több mint kétezer igénylő: beindult az autóvásárlási támogatását igénylése

MTI   
  Megosztom
Több mint kétezer igénylő: beindult az autóvásárlási támogatását igénylése

Már több mint kétezren nyújtottak be kérelmet csütörtök délig a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásával kapcsolatban - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az MTI-vel, telefonon ismertetve a legfrissebb adatokat.

A legfeljebb 2,5 millió forintos autóvásárlási támogatást az államkincstárnál lehet igényelni, az ügyintézés pedig elektronikus is megtörténhet. A kérelmek jelentős része is elektronikusan érkezik be, de személyesen, postai úton és a kormányablakokon keresztül is nyújtottak be igénylést

- mondta Novák Katalin. Az államtitkár kitért arra is, hogy a támogatás zárt végű lízingszerződés esetén is kérhető, valamint felhasználható önerőként, amennyiben valaki hitelt is igényel az autóvásárláshoz.

A családvédelmi akciótervhez kapcsolóan három nap alatt több mint hatezer alkalommal intéztek ügyet a kormányablakokban, tehát naponta körülbelül kétezer érdeklődő fordult meg a hivatalokban

- ismertette Novák Katalin. Hozzátette, az egyik kereskedelmi bank arról számolt be, hogy a babaváró támogatást már ötven ügyfélnek folyósította.

Az államtitkár felhívta rá a figyelmet, hogy a babaváró támogatás a június 30. éjfél után született gyerekekre vehető igénybe, de a július kivételes hónap, mert az ebben a hónapban születő gyerekek után - július 31-ig bezárólag - utólag is lehet igényelni a kölcsönként induló támogatást, amelynek 30 százalékát a második gyerek érkezésekor elengedik, a harmadik gyereknél pedig a még fennálló tartozást teljes mértékben jóváírják.

Az idei költségvetésben 50 milliárd forintot, jövőre pedig több mint 160 milliárd forintot irányzott elő a kormány a családvédelmi akciótervre

- közölte az államtitkár. Kiemelte, a támogatások iránt folyamatosan nagy az érdeklődés a bankfiókokban és a hivatalokban, komolyabb fennakadásról nem tudnak.

A felmerülő kérdésekre a hét minden napján 24 órában ingyenesen hívható 1818-as kormányzati ügyfélvonalon kaphatnak választ az érdeklődők, a csalad.hu oldalon pedig általános tájékoztatás található az akcióterv egyes elemiről

- fűzte hozzá Novák Katalin.

A családvédelmi akcióterv négy eleme - a babaváró támogatás, a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása, a családi otthonteremtési kedvezményhez (csok) kapcsolódó kamattámogatott kölcsön használt ingatlanra és a kibővített jelzáloghitel elengedés - hétfőn lépett életbe. Ezekkel együtt elindult a falusi csok is, amely majdnem 2500 településen segíti a lakásvásárlást és -felújítást.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

autó

családtámogatás

családtámogatási program

autóvásárlási támogatás

autóvásárlás