Tömegek állnak sorban a babaváró kölcsönért ezekben a megyékben

HelloVidék   
  Megosztom
Tömegek állnak sorban a babaváró kölcsönért ezekben a megyékben

Július 1-től váltak elérhetővé a családvédelmi akcióba foglalt támogatások. Mi most arra voltunk kíváncsiak, mit mutatnak az első hét eredményei. Hogy hiteles információkat kapjunk, a Takarék Csoportot kérdeztük, mit tapasztaltak az első roham után. Melyik támogatás után érdeklődtek a legtöbben? Vannak-e régiós különbségek az igénylések terén? Mutatjuk az eredményeket!

Korábban több cikkünkben is foglalkoztunk a kormány családvédelmi akciótervével. Körbenéztünk, mi a helyzet a falusi csok táján: hol lehet a legolcsóbban vagy épp a legdrágábban házat venni. Azt is megnéztük, hogy melyik megyében lenne érdemes letelepedni a jó fizetés reményében, de írtunk arról is, hogy mi a helyzet a falusi csok-ban érintett tanyákkal.

Most pedig arra voltunk kíváncsiak, milyen eredményeket produkáltak a július első hetében életbe lépő támogatások. A HelloVidék megkeresésére a Takarék Csoport arról számolt be, hogy az új kormányzati intézkedések indulását kiemelt érdeklődés övezi, az első hét tapasztalatai alapján a Babaváró hitel iránt érdeklődnek a legnagyobb számban az ügyfelek.

Általános tapasztalatként nyilatkoztak arról, hogy az állami támogatások iránt Nógrád, Békés és Borsod-Abaúj-Zemplén megye lakói érdeklődnek a legtöbben. De kiemelték azt is, hogy az intézmény országos lefedettségének köszönhetően 750 fiókban áll az ügyfelek rendelkezésére, ráadásul 335 falusi csok által érintett településen helyben működik fiók.

Az ügyfeleket illetően azt vették észre, hogy először jellemzően tájékozódási céllal fordulnak az ügyfelek szakértőkhöz. A tájékoztatást követően beszerzik a szükséges dokumentumokat, hogy ezután tudják igényelni a különféle konstrukciókat.

Hasít a babaváró támogatás

Ahogy beszámoltunk róla, Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára elmondta, a bankok már több mint 200 szerződést meg is kötöttek, a szabadon felhasználható, kölcsönként induló támogatást igénylők 88 százaléka pedig a maximális 10 millió forintot kéri, amelyet jellemzően otthonteremtésre, házfelújításra, autóvásárlásra fordítanak, de van, aki vállalkozást indít belőle.

A visszajelzések szerint az ügyintézés a hivatalokban és a bankoknál is elég gyors, ráadásul a tb-igazolást nemcsak személyesen, hanem ügyfélkapun keresztül is lehet igényelni

- közölte Novák Katalin. Az államtitkár elmondta azt is, hogy egyes pénzintézeteknél az igénylésnek még az sem akadálya, ha a kérelmező próbaidőn vagy táppénzen van.

Szintén töretlen az érdeklődés a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása iránt, az indulás óta már majdnem négyezer kérelem érkezett be, majdnem a fele elektronikus úton, hiszen a támogatás igénylése teljesen elektronikusan is lehetséges

- tette hozzá az államtitkár. Kitért arra is hogy, sokan élnek továbbá a családvédelmi akcióterv július elsején életbe lépett másik két elemével, a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) használt lakásokra is kiterjesztett kamattámogatott kölcsönlehetőségével, valamint a jelzáloghitelek elengedésének kibővített változatával.

Ne vessz el a részletekben: itt a segítség a falusi csok-hoz és a babaváró hitelhez

A csok, a babaváró hitel és a falusi csok rengeteg fontos részletet tartalmaz, nehéz azonban eligazodni a meglévő szabályok és az újdonságok útvesztőiben. Emiatt indítja el a Takarék Csoport és a Portfolio a közös roadshow-ját, hogy Magyarország öt nagyvárosában, egy-egy esti program keretében válaszoljunk minden felmerülő kérdésre. Nem kell tehát vidékről sem a fővárosba utazni, hogy pontos információt kapjanak azok, akik az új támogatások után érdeklődnek, hiszen országszerte várják szakértőink az érdeklődőket.

Összesen öt helyszínen várjuk azokat, akik szeretnének tisztábban látni:

  • budapesti(júl. 16.),
  • a debreceni(júl. 18.),
  • a győri(júl.23.),
  • a szegedi (júl.25.)
  • vagy a pécsi (júl.30.) fórumunkon.

Százezrek, milliók múlhatnak a részleteken

Több millió is múlhat azon, ha valaki nincs tisztában a támogatások részleteivel, ezek feltételeivel, vagy akár azzal, hogy hogyan lehet ezeket egyszerre többet is igényelni közülük. Érdemes tehát minden információt begyűjteni a hitelkérelmek menetéről, arról, hogy milyen futamidő, törlesztés, jövedelem, vagy fedezet mellett érdemes ezekbe belevágni. Ha mindezek tudatában csak pár százezer forinttal marad több a zsebünkben, már az is több négyzetméterrel nagyobb alapterületet jelenthet egy vidéki ház esetében.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

takarék csoport

takarék csoport

babaváró

babaváró hitel

családok otthonteremtési kedvezménye

csok