Változásokkal indul a 2019/20-as tanév: ezt minden szülőnek tudnia kell

HelloVidék   
  Megosztom
Változásokkal indul a 2019/20-as tanév: ezt minden szülőnek tudnia kell

Hat hét múlva kezdetét veszi a 2019/20-as tanév. Noha szeptember 2-a még messzinek tűnik, a rengeteg tervezési, szervezési feladat miatt mégis érdemes már most számba venni a teendőket. A HelloVidék ebben nyújt most segítséget.

Mához pontosan 6 hétre elkezdődik a 2019/20-as tanév. Noha az időpont még messzinek tűnik, a szülőknek azonban lassan el kell gondolkozniuk a beiskolázás körüli teendőkön, és fel kell készülniük, illetve készíteniük csemetéiket az őszi szemeszterre. Mi sem bizonyítja jobban, hogy közeledik a szünidő vége, hogy az áruházak már elkezdték kipakolni, sőt akciózni is az iskolai kellékeket. Érdemes egyébként lecsapni a legjobb ajánlatokra, hiszen a HelloVidék iparági információi szerint az idei évben átlagosan 5-10 százalékos drágulásra lehet számítani az tanszereknél.

KATT! A legütősebb iskolakezdési akciókat itt találod!

Az iskolakezdés tehát idén sem lesz olcsó mulatság. Egy általános iskolás gyermek iskolakezdése, spórolósan is belekerül 12-15 ezer forintba, de ha kell ünneplő is, akkor könnyedén felkúszhat az összeg 20 forint fölé is. A legfontosabbak a papír- es írószerek, iskolatáska, tornazsák, tolltartó /benne lévő eszközök/, iskolánként, tanítónként változó igényekkel, kérésekkel igencsak megterhelhetik a családi kasszát. Ha pedig elektronikai eszközökre (laptop, tablet), vagy épp bútorokra is szükség van, akkor könnyedén számíthatunk (sok)százezres tanévkezdésre is. Több gyermek esetén meg pláne!

Ettől függ a beiskoláztatás költsége:

  • hány iskoláskorú gyermek él a háztarásban,
  • közülük mennyien vannak azok, akik első osztályosok, gimnazisták, stb.
  • mekkora mennyiségű, illetve milyen minőségű tanszereket kell beszerezni,
  • van-e szükség informatikai eszközökre, illetve új bútorokra előbbiek tárolására, használatára,
  • milyen támogatásokat tudnak igénybe venni a családok (ingyen tankönyv, stb.).

A felmerülő kiadásokat persze legjobb az éppen aktuális fizetésből kihozni, már persze akkor, ha ez nem okoz gondot a család havi költségvetésében. Jó megoldás lehet az is, egy-egy nagyobb kiadás kapcsán (számítógép, bútor), ha a fedezetet megtakarításainkból tudjuk biztosítani, így a család augusztusi költségvetéséhez nem is kell hozzányúlnunk. Ez persze nem megy mindenkinek: a HelloVidék értesülései szerint az idei évben is komoly felfutásra számítanak a hitelintézetek a személyi kölcsönöknél az iskolakezdés időszakában. Ha nálad is ez a helyzet, az alábbi tanácsokat jobb, ha megfogadod:

  1. Hitelfelvétel előtt gondosan mérlegeljük anyagi helyzetünket, teherviselő képességünket és jövedelmünk esetleges csökkenésének lehetőségét!
  2. Ne vegyünk fel újabb kölcsönt addig, míg előre meg nem tervezzük, hogyan és mennyi idő alatt fogjuk azt visszafizetni.
  3. Mivel a személyi kölcsönt arra költhetjük el, amire csak akarjuk, így könnyen elkölthetjük olyan dolgokra, melyeket akár nélkülözni is tudnánk. Ezt mindenképp mérlegeljük a felvétel előtt!
  4. A kamaton felül egyéb költségeket is felszámolhat a hitelintézet, ezért alaposan tanulmányozzuk át a hitelszerződést még az aláírása előtt!
  5. Alaposan nézzünk körül a bankok, pénzügyi szolgáltatók ajánlatai között! Hasonlítsuk össze az ajánlatokat a THM segítségével, vagy használjuk az online elérhető hitelkalkulátor programokat, illetve a termék-összehasonlító táblázatokat.
  6. Ügyeljünk arra, hogy hitelünk törlesztőrészleteit rendszeresen fizessük, mert az elhanyagolt kölcsönök hamar problémás adóssággá válhatnak.

Íme, a legfontosabb dátumok

Amennyiben már megbirkóztunk a beiskolázással, érdemes picit szemügyre venni a 2019/20-as tanév rendjét is, hiszen az iskolai szünetek, és legfontosabb tanévi dátumok között is várhatóak apró változások. A következőkben a Magyar Közlönyben megjelent rendelet alapján mutatjuk a legfrissebb időpontokat, így a családok könnyebben tudják igazítani a szabadságukat a gyermekek időbeosztásához.

  • 2019. szeptember 2. (hétfő): első tanítási nap
  • 2019. október 26. (szombat)-november 3. (vasárnap): őszi szünet
  • 2019. december 6.: jelentkezés a középiskolai központi írásbeli felvételi vizsgákra
  • 2019. december 21. (szombat)-2020. január 5. (vasárnap): téli szünet
  • 2020. január 18. (szombat): központi írásbeli felvételi vizsgák a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokba
  • 2020. január 24. (péntek): az első félév vége
  • 2020. február 24. (hétfő)-március 13. (péntek): szóbeli meghallgatások a középiskolába jelentkező diákoknak
  • 2020. április 9. (csütörtök)-2020. április 14. (kedd): tavaszi szünet
  • 2020. május 4. (hétfő): írásbeli érettségik kezdete (magyar nyelv és irodalom)
  • 2020. június 15. (hétfő): utolsó tanítási nap

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

iskola

tanév

tanévkezdés

suli

iskolakezdés