Nem árt tudni: ezzel jár, ha 40 év felett vállalnál gyereket

HelloVidék   
  Megosztom
Nem árt tudni: ezzel jár, ha 40 év felett vállalnál gyereket

Ma már egyre később vállalnak gyermeket az emberek. Sokszor lehet hallani, hogy 40 év felett számos több kockázattal, mint előnnyel jár gyermeket vállalni. Vajon tényleg így van? Összeszedtünk 5 előnyt és 5 kockázatot, amit nem árt tudni, ha a késői gyermekvállalást választod.

Manapság egyre jobban kitolódik a gyermekvállalás korhatára. Ennek számos oka lehet: a karrierépítés, a bizonytalanság, a partnertalálás és az ismerkedés nehézsége, az egyre gyarapodó igények és az önmegvalósítás iránti vágy, vagy csak simán a felelősségvállalásra való felkészültség hiánya.

Már nem megy ritkaságszámba az, ha valaki 40 éves kora után szánja rá magát a gyermekvállalásra, azonban nem árt ismernie a késői terhesség előnyeit és hátrányait. Egy gyermek születése annyi örömöt és boldogságot ad, ami máshoz nem fogható, ugyanakkor a gyermeknevelés kockázatokkal is jár, bármilyen korban vállal az ember gyermeket. A kockázatok függenek az anya egészségétől és genetikájától is, és ha úgy döntesz, hogy 40 éves korod után vállalsz gyermeket, attól még mindig lehet zökkenőmentes a terhesség és egészséges a baba. Fontos azonban megérteni, hogy különös figyelmet kell fordítani a korból eredő speciális igényekre, és ügyelni kell arra, hogy rendszeresen konzultálj az orvosoddal. Lássuk csak az érem két oldalát!

Előnyök:

1. Hosszabb élettartam

Azok a nők, akik később szülnek, nagyobb valószínűséggel élnek tovább. Egy tanulmány szerint azok, akik az utolsó gyermeküket 29 éves koruk előtt szülték, fele annyi valószínűséggel élték meg a 95 éves kort. Ha az adott korú nő szervezete és reprodukciós szervei jól működnek, akkor azok az öregedéssel kapcsolatos egyéb folyamatokra is hatással vannak. Az élettartam megnövekedése és a késői gyermekvállalás közötti kapcsolatot ugyanakkor csak abban az esetben tudták kimutatni, ha a nő 3 vagy annál kevesebb gyermeknek adott életet.

2. Csökkenhet az időskori kognitív hanyatlás

A 35 év után szülő nők jobb verbális memóriával rendelkeznek. Ez azért fordulhat elő, mert a hormonok befolyásolják az emberi agyat. Általában a hormonok, azon belül is az ösztrogén és a progeszteron különösen felelősek az agyi működésért és az agyszövet fejlődéséért.

3. Bölcsebb és tapasztaltabb vagy

Nem meglepő, de az évek során rengeteg tudást és tapasztalatot lehet szerezni. Hasonlítsd csak össze magad a 10 évvel ezelőtti éneddel, és gondolj bele, hogy akkor mennyi mindent tudtál volna tanítani a gyermekednek, és most mennyi tudást tudsz átadni neki. A 40 év feletti nők éppen ezért türelmesek, érzelmileg és pszichológiailag stabilabbak, a gondozásban pedig nagyobb figyelmet tudnak szentelni a gyermeküknek.

Az sem elhanyagolható tény, hogy idősebb korban általában már nem véletlenszerűen „csúszik be” a baba, hanem a gyermekvállalás egy olyan szándékos és tervezett döntés, amelybe felkészülten lehet belevágni.

4. Stabilabb az anyagi helyzeted

40 évesen a legtöbb nőnek már kitaposott ösvényen van a karrierje, már nem váltogatják a munkahelyeket, nincs bizonytalan jövedelmük. Az is valószínűbb, hogy egy idősebb nő már több megtakarítással, esetleg ingatlannal rendelkezik, ez pedig kevesebb stresszforrást jelent. Illetve az is, hogy nem kell azon törnie a fejét, hogyan szerezzen extra pénzt, így pedig több időt tud fordítani a gyermekére.

5. Kiélted már magad

Az átbulizott éjszakákon már rég túl vagy, eljött az ideje, hogy belevágj a családalapításra. 40 éves korra már rengeteg szép emléket összegyűjthettél, felfedezhetted a világot, megismerhetted a határaidat, sok időt tölthettél a barátaiddal és önmagadért éltél. Kisebb eséllyel lehet hiányérzeted és elégedetlenséged azzal kapcsolatban, hogy kevesebb időd marad magadra, ezért több időt tudsz fordítani a gyermekedre.

Kockázatok:

1. Nehezebben esel teherbe

Ahogy az évek telnek, a nők egyre kisebb eséllyel esnek teherbe. Már 32 éves korban is jelentősen lecsökken a termékenység, mivel a peték száma csökken. Előfordulhat, hogy a peteérési ciklus felborul, a peték rendszertelenül érnek meg, valamint a problémás peték kibocsátásának is megnőhet a valószínűsége.

2. Nagyobb kockázata van a vetélésnek

A vetélés kockázata az életkorral arányosan nő, 45 év után pedig akár 50 vagy több százalékos kockázat leselkedik a nőkre. Bár a terhességet magát nem befolyásolja a kor, az életkorral kapcsolatos változások befolyásolják az ember testét, például egy bizonyos kor után csökkennek a hormonális és méhfunkciók, melyek a magzat elvesztéséhez hozzájáruló tényezők lehetnek.

3. Nagyobb kockázata van a csontritkulás kialakulásának

A késői szülés megnöveli a csontritkulás kockázatát a nőknél: egy kutatás szerint azok, akik 35 éves koruk után szülnek, kétszer nagyobb valószínűséggel szenvedtek ebben a betegségben. Lényeges, hogy akik később szülnek gyermeket, azoknak különös figyelmet kell fordítaniuk a csontjaik egészségére, hogy csökkentsék a csontritkulás kockázatát.

4. Megnövekedik a koraszülés kockázata

A kor jelentősen hozzájárulhat a születés körülményeihez: a később szülő nők esetén nagyobb a valószínűsége annak, hogy a baba korán jön és alacsony születési súllyal rendelkezik. Egy tanulmány szerint a kor önmagában is okozhat a koraszülést, függetlenül más tényezőktől.

5. Terhességi cukorbetegség alakulhat ki

A cukorbetegség ezen formája átmeneti, a legtöbb esetben az inzulin elégtelen mennyisége miatt alakul ki. Egy tanulmány szerint a 40 év feletti várandós nők esetében 74 százalékkal megnő a terhességi cukorbetegség kialakulásának kockázata. Ezért is fontos, hogy elvégezd a terhességi cukorbetegséggel kapcsolatos vizsgálatot, mert az eredménytől függően tud az orvos kezelést elrendelni.

Forrás: Bright Side

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

gyermekvállalás

család

szülés

kockázat

előny

gyermeknevelés