Sokan nem tudják: ennyi pénz jár a friss házasoknak Magyarországon

MTI   
  Megosztom
Sokan nem tudják: ennyi pénz jár a friss házasoknak Magyarországon

Tavaly mintegy négyszer annyi első házas vette igénybe a havi ötezer forintos adókedvezményt, mint 2015-ben. Az szja-bevallások adatai alapján 2018-ban a 85 ezer első házas összességében 3,3 milliárd forintot spórolt, 2,8 milliárddal többet, mint 2015-ben - tájékoztatott Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár.

A gyermekek után járó családi kedvezményt egészítette ki a kormány 2015-től az első házasok kedvezményével, amellyel Magyarország Európában egyedülálló módon segíti már a kezdetektől a családalapítást - emlékeztetett az államtitkár.

A házasságkötést követő 24 hónapon keresztül az ifjú házasok együttesen havi 5000 forint adókedvezményt kapnak, amely gyermekáldás esetén a családi kedvezménnyel együtt is igénybe vehető. A kedvezmény azoknak jár, ahol legalább az egyik házastárs első házasságát köti

- tette hozzá. A KSH nyilvántartása alapján 2017-ben és 2018-ban összesen 101 ezer házasságot kötöttek, ami azt is mutatja, hogy a frigyek mintegy 80 százalékában vettek igénybe kedvezményt.

Az adótudatosság fejlesztésének az egyik fontos állomása lehet az is, ha el tudjuk érni, hogy az érintettek már az adóelőlegükből is érvényesítsék a kedvezményt, amely a házasságkötést követő hónaptól jár - emelte ki Izer Norbert. Hozzátette, hogy míg a tavalyi szja-bevallásban 85 ezer első házas vette igénybe az adókedvezményt, addig 2019 júniusában csak 38 ezren érvényesítették adóelőlegükből a havi ötezer forint összegű köztehercsökkentést.

Nemcsak azért célszerű már az adóelőlegből igénybe venni a kedvezményt, mert az érintettek több pénzt vihetnek haza hónapról hónapra, hanem azért is, mert így az adminisztrációs terhük is csökken, hiszen az adóhivatal által készített szja-bevallási tervezetüket sem kell majd kiegészíteniük - összegezte az előnyöket az államtitkár.

Izer Norbert szerint az érintettek számának megnégyszereződése nem meglepő, hiszen egyrészt a 2014. december 31-e után kötött házasságok esetén jár a kedvezmény 24 hónapon keresztül, másrészt 2016 őszén lépett életbe visszamenőlegesen az a kedvező szabály, hogy a családi kedvezmény mellett is jár ez a támogatás az első házasoknak. A családi akcióterv keretében hatályba lépett intézkedések pedig tovább bővítették a fiatal házasok lehetőségeit.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

család

házasság

pénz

támogatás

adókedvezmény