Népszerű a rezsiutalvány: eddig 2,4 millió darabot váltottak be

Magyar Nemzet   
  Megosztom
Népszerű a rezsiutalvány: eddig 2,4 millió darabot váltottak be

Eddig 2,4 millió darab rezsiutalványt váltottak be az arra jogosultak, így 7,2 milliárd forintnyi villany- és gázszámlát fizettek be. Rezsiköltségeiket az érintettek még ezután is összesen 17 milliárd forinttal csökkenthetik a kézbesített utalványokkal - írja a Magyar Nemzet.

Több mint 2,6 millió nyugdíjasnak és nyugdíjszerű ellátásban részesülő személynek kézbesített a posta háromszor háromezer, azaz összesen kilencezer forint értékű rezsiutalványt szeptember végéig. Bár az utalványokat mindenkinek kivitte a posta, a címzettek nagyjából másfél százaléka azonban nem vette át az értékküldeményt. A körülbelül negyvenezer érintett juttatása nem veszett el.

A posta tíz munkanapig őrzi meg a levelet, majd visszaküldi a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságának. Ha ez megtörtént, akkor az érintett nyugdíjasnak nem kell mást tennie, mint levélben kérni a küldemény újbóli kiküldését, a kérelemben meg kell jelölnie a lakcímet.

– részletezte Fónagy János, a nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkár.

A nyugdíjfolyósító igazgatóság levelezési címe: 1820 Budapest. Az érintetteknek nincs okuk kapkodni, kérelmüket ugyanis még másfél hónapig, egészen pontosan november 30-ig előterjeszthetik. A rezsiutalvány kézbesítésével összefüggő reklamációk miatt az igazgatóságnál a 06-80/204-884 telefonszámon, a 9-es menüpontban lehet munkaidőben érdeklődni. A szám vezetékes telefonról hívható.

Az utalványok beváltásának lehetőségével már sokan éltek azok közül, akik a leveleket kézhez vették. Október elejéig 2,4 millió darab rezsiutalványt használtak fel az érintettek, vagyis 7,2 milliárd forint értékben fizettek be csekkeket. Az utalványokat csak villany- és gázszámla befizetésére lehet felhasználni, mondta el Fónagy János, hozzáfűzve, hogy eddig az utalványok hatvan százalékát a villany, negyven százalékát a gáz díjának kiegyenlítésére fordították a jogosultak.

Az államtitkár kitért azoknak a helyzetére is, akik általában banki átutalással juttatják el a számlák összegét a szolgáltatókhoz.

Nekik a cégek ügyfélszolgálatán kell átadniuk a rezsiutalványokat, melyek értékét a szolgáltató haladéktalanul, de legkésőbb az átadást követő 15 napon belül jóváírja a fogyasztó folyószámláján.

– mondta az államtitkár.

Fotó: MTI/Mohai Balázs

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

rezsiutalvány

nyugdíjas

támogatás

utalvány

posta