Egyre több SPAR van vidéken: újabb két városban épülnek meg az áruházak

MTI   
  Megosztom
Egyre több SPAR van vidéken: újabb két városban épülnek meg az áruházak

Kaposváron Interspar hipermarketet, Törökbálinton szupermarketet nyit a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft., a társaság 7 milliárd forintot költ a két, 2020-ban befejeződő beruházására.

A somogyi megyeszékhelyen 5 milliárd forintból egy 11 ezer négyzetméteres épületkomplexum létesül, amelynek a fele Intersparként működik, a másik felében kiszolgáló kereskedelmi egységek kapnak helyet, tudatta Heiszler Gabriella, a cég ügyvezető igazgatója.

Indoklása szerint a cég a város dinamikus fejlődésére, a vásárlóerőre, az itt élő igényes vásárlói rétegre tekintettel döntött az energiahatékonysági szempontok figyelembe vételével, a legkorszerűbb technológiákat alkalmazó fejlesztés mellett. Kitért rá, hogy a SPAR Magyarország az elmúlt négy évben másfél milliárd forintot költött meglévő kaposvári üzletei korszerűsítésére.

A kaposvári beruházás a város egyik fő közlekedési útvonalának szomszédságában, az Árpád utcában, egy korábban már elkezdett, de félbemaradt Spar-építkezés helyén valósul meg és 90 munkahelyet hoz létre, mondta el Szita Károly, Kaposvár polgármestere.

A projektről kiadott sajtóanyagban szerepel, hogy az Intersparban 20 ezer terméket kínálnak majd a vásárlóknak, az épület előtt 560 parkolóhelyet alakítanak ki, a helyszínen lehetőség lesz elektromos autók töltésére. A SPAR Magyarország a törökbálinti projektről szóló közleményében azt áll: a szupermarket 2 milliárd forintból a Tópark utcában épül és 32 munkahelyet létesít.

A korszerű épületegyüttes több mint 4700 négyzetméteres lesz, ebből a szupermarket mintegy 2200 négyzetmétert tesz ki, a fennmaradó helyet üzletsorok foglalják el. A családosokra gondolva játszóteret, továbbá termelői piacot is terveznek a területre.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

kaposvár

spar

törökbálint

bevásárlás

munkahelyteremtés

munka