Tervezz bölcsődét: pályázat indul kreatív építészeknek

MTI   
  Megosztom
Tervezz bölcsődét: pályázat indul kreatív építészeknek

Építészeti ötletpályázatot hirdet bölcsődék tervezésére a Lechner Tudásközpont az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkársága és a Miniszterelnökség Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkársága megbízásából. Az Emmi közlemény szerint a pályázat beadási határideje december 15-e, az eredményhirdetés pedig 2020. január 15-én lesz.

Az országos építészeti pályázat célja, hogy a hazai bölcsődeépítési programban olyan kiemelten jó építészeti minőségű, gazdaságosan megvalósítható és üzemeltethető intézmények jöjjenek létre, amelyek oktatásmódszertani és pszichológiai szempontból is megfelelőek, valamint a lehető legnagyobb mértékben segítik a kisgyermekek fejlődését

- áll a közleményben.

A tájékoztatás szerint a pályázatra olyan alkotóközösségek jelentkezését várják, amelyekben legalább egy tervezői jogosultsággal rendelkező építész is van. A pályázati anyagból kiadvány készül, amely segítséget nyújt a bölcsődék tervezésénél és építésénél a beruházók és a tervezők számára, illetve kiindulópontot biztosít a bölcsődeépítés jelenleg érvényes szabványának felülvizsgálatához és szükség szerinti korrekciójához.

A részletes jogszabályi feltételek a pályázat honlapján (bolcsodepalyazat.lechnerkozpont.hu) érhetőek el, regisztrálni és kérdéseket feltenni az e-epites.hu portálon lehet

- tudatta a minisztérium.

A kormány elkötelezett abban, hogy minden szülő, aki bölcsődébe szeretné vinni a gyermekét, ezt megtehesse. A családvédelmi akciótervnek köszönhetően 2022-ig 70 ezerre bővítjük a bölcsődei férőhelyek számát. Idén közel 9 milliárd forintot fordítottunk eddig bölcsődefejlesztésre hazai forrásból és jövőre mintegy 11,5 milliárd forint áll rendelkezésre erre a célra a költségvetésben

- írták.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

pályázat

emmi

emberi erőforrások minisztériumának

építész

bölcsőde

építkezés

tervezés