Egyre többen kötnek házasságot: mérséklődött a természetes fogyás

HelloVidék   
  Megosztom
Egyre többen kötnek házasságot: mérséklődött a természetes fogyás

Az előzetes adatok szerint 2019 első nyolc hónapjában a születések száma 1,9 százalékkal kevesebb, a halálozásoké 0,2 százalékkal több volt, mint 2018 azonos időszakában. Ennek következtében a természetes fogyás 4,7 százalékkal, 1331 fővel nőtt 2018 január–augusztusához képest. 2019 augusztusában az élveszületések száma 0,5 százalékkal, a halálozásoké 5,5 százalékkal csökkent az előző év azonos havihoz képest, ennek következtében az 1769 fős augusztusi természetes fogyás 23 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál.

2019. augusztusban

  • 7941 gyermek jött világra, 0,5 százalékkal, 43 újszülöttel kevesebb, mint 2018 augusztusában.
  • 9710 fő vesztette életét, 5,5 százalékkal, 569 fővel kevesebb az előző év azonos havinál.
  • A születések száma kisebb mértékben csökkent, mint a halálozásoké, ennek következtében a havi természetes fogyás a 2018. augusztusi 2295-tel szemben 1769 fő volt, ez 23 százalékos mérséklődést jelent.
  • A házasságkötések száma jelentősen emelkedett, 11 058 pár lépett frigyre, ami 33százalékkal, 2748-cal haladta meg a 2018. augusztusi értéket

2019. január–augusztusban

  • 58 254 gyermek jött világra, ami 1119-cel, 1,9 százalékkal elmaradt a 2018. első nyolc havi születésszámtól. Január–márciusban átlagosan 4,2%-kal csökkent, április–májusban 1,5 százalékkal emelkedett az újszülöttek száma az előző év azonos időszakához viszonyítva. Ezt követően júniusban 5,9%-kal kevesebb, júliusban kismértékben magasabb, augusztusban 0,5 százalékkal alacsonyabb volt a születések száma az egy évvel korábbihoz képest.
  • A teljes termékenységi arányszám 1 nőre számított becsült értéke 1,46 volt az előző év első nyolc hónapjára számított 1,47-hoz képest.
  • 87 726-an haltak meg, 0,2 százalékkal, 212-vel többen, mint az előző év azonos időszakában. A legnagyobb mértékű, közel 20%-os emelkedést januárban, a legjelentősebb, 14 százalékos csökkenést márciusban regisztrálták. Mindezek hátterében a tavalyinál korábban tetőző influenzajárvány állhatott. A februári és a júniusi kisebb mértékű (2,7 százalék és 4,9 százalék) növekedést leszámítva az év többi hónapjában kevesebben hunytak el, mint egy évvel korábban.
  • Az élveszületések számának csökkenése, valamint a halálozások számának emelkedése következtében a természetes fogyás a tavalyi első nyolc havi 28 141-gyel szemben 29 472 fő volt, ami 4,7 százalékos növekedést jelent.
  • 43 212 pár kötött házasságot, ez jelentősen, 18 százalékkal, 6537-tel több az előző év azonos időszakában regisztráltnál. A szezonon kívül eső január volt az egyetlen hónap, amikor kevesebb frigyet anyakönyveztek, mint egy évvel korábban. Ezt követően február–márciusban kismértékben, április–májusban átlagosan 8,4 százalékkal, júniusban pedig számottevően, 16 százalékkal több házasságot anyakönyveztek az egy évvel korábbihoz képest. Ez az emelkedő trend tovább folytatódott, július–augusztusban kiugró mértékben, átlagosan 33 százalékkal többen léptek frigyre, mint 2018 azonos hónapjaiban. A 2019. január–augusztusi időszakban kötött házasságok száma a legmagasabb érték 1990 óta.
  • Ezer lakosra 9,0 élveszületés és 13,5 halálozás jutott. Az előbbi 0,2 ezrelékponttal alacsonyabb volt az előző év azonos időszakinál, az utóbbi lényegében nem változott, emiatt a természetes fogyás 0,2 ezrelékponttal, 4,5 ezrelékre emelkedett. 2019 első nyolc hónapjában ezer élveszületésre 3,7 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,4 ezrelékponttal több az előző év azonos időszakinál. A házasságkötési arányszám 6,6 ezrelékes értéke 1,0 ezrelékponttal magasabb volt az egy évvel korábbinál.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

házasság

házasságkötés

természetes fogyás

élveszületés

halálozás

adatok