Kiderült: ennyi pénzt tapsolnak el a magyar családok karácsonyi ajándékokra

HelloVidék   
  Megosztom
Kiderült: ennyi pénzt tapsolnak el a magyar családok karácsonyi ajándékokra

Alig másfél hónap van hátra karácsonyig, közeledik a kereskedelemben már megszokott ünnepi roham, amit – immár hagyományosan – hazánkban is a november második felében esedékes Black Friday akciók nyitnak majd meg. Az Árukereső.hu és a GKI Digital éves rendszerességű közös kutatása, a hazai internetező felnőtt lakosság körében idén is arra keresi a választ, hogy milyen ajándékokkal tervezzük meglepni szeretteinket, barátainkat, ismerőseinket.

8 embernek veszünk ajándékot

Az elmúlt 4 év tekintetében minden bizonnyal az idén lesz a „leggazdagabb” a magyar internetezők karácsonya – 2019-ben átlagosan 8 fő megajándékozását tervezik az internetezők, és az ajándékokra szánt költségkeret is 5 éves csúcson van: a tavalyi 41 ezer forint helyett idén már átlagosan 48 400 forintot tervezünk költeni az ajándékokra összesen, ami több mint 20 ezer forinttal haladja meg a négy évvel ezelőtti keretet. A megajándékozandók körét a szűk, valamint a tágabb család mellett barátok, kollégák, egyéb ismerősök alkotják.

A legtöbben már az ár-összehasonlító oldalakat használják elsőként

Az internet vásárlásban betöltött szerepe megkérdőjelezhetetlen. Az online vásárlás dinamikus fejlődése mellett, már a rendelés előtti tájékozódásban is megelőzi az internet az olyan hagyományos csatornákat, mint a bolti nézelődés, vagy az akciós újságok és egyéb hirdetések, reklámok böngészése. Újdonság azonban, hogy helycserére került sor a világhálón belüli tájékozódási források sorrendjében: 2019-ben már az ár-összehasonlító oldalak (pl.: Árukereső.hu stb.) használata a legkedveltebb megoldás a vásárlás előtti tájékozódás és termékkeresés során (74%), megelőzve a webáruházak kínálatának átnézését (57%), valamint az internetes keresőkből (pl.: Google, Bing stb.) induló tájékozódást (55%).

Az internetezők az online vásárlásra voksolnak

A tájékozódás mellett már a beszerzések jelentős része is az interneten zajlik: a magyar netezők 80%-a idén is tervez belföldi webáruházból rendelni, de 18% külföldi rendelés lehetőségét se veti el, átlagosan 14 ezer forintot szánva erre.

Azok, akik az online feltérképezést követően nem internetről rendelik meg a terméket, leginkább továbbra is plázákban (54%) vagy hagyományos boltban, szaküzletben (29%) vásárolnak majd idén is. A külföldi rendelésekben élen járnak a férfiak, plázákban viszont szívesebben vásárolnak a nők, illetve a fiatalok és nyugdíjasok.

Összetett folyamat az ajándékok beszerzése

Ugyan az ajándékok beszerzését nem lehet elég korán elkezdeni (az internetezők 21%-a már októberben nekilátott), a legtöbben nem kötik ezt a folyamatot konkrét időszakhoz, hanem inkább a megfelelő akciókra várnak (39%). Ettől függetlenül az internetezők többsége nem akarja az utolsó napokra hagyni az ajándékvásárlást. A halogatás leginkább a legfiatalabb (Z generációs) vásárlókra és férfiakra jellemző. Ők nagyobb eséllyel hagyományos módon intézik majd a beszerzést, például plázákat járva keresnek ajándékötletet az ünnepet megelőző napokban.

Érdekesség, hogy a nemek között ilyen téren nagy különbségek mutatkoznak. A női vásárlók előbb neki állnak az ajándékgyűjtésnek, és a legjobb akciókat remélve, elnyújtják a vásárlásokat egészen december közepéig. Ezzel szemben a férfi vásárlók szívesebben intézik az ajándékbeszerzést tömbösítve, egy-egy kiemelt időszakra/akcióra koncentrálva. Esetükben ezért a Black Friday – mint alkalom – 2x olyan népszerű ajándékvásárlás céljából, mint a nőknél.

Ár-érték szempontok mentén döntünk, de még mindig a klasszikus ajándékokban hiszünk

A megfelelő karácsonyi ajándék kiválasztása sosem egyszerű feladat. Az árcédula mellett évről évre egyre hangsúlyosabbá válnak az egyéb szempontok is: ilyen tekintetben a legtöbben (46%) az ajándékba szánt termék ár-érték aránya alapján döntenek folyamatosan figyelve, hogyan változik az ajándékba szánt termék ára, törekedve arra, hogy a lehető legkedvezőbb akciót csípjék el.

Az ajándékok kapcsán továbbra is a klasszikusokra esküszünk. A három legnépszerűbb termékkategória:

  • 1. ruházati cikk (44%)
  • 2. szépségápolási termék, kozmetikum (37%)
  • 3. játék (36%)

Miközben a nőknél a dobogó ugyanezen a három termékkörből áll, a férfiak ajándékozási listájának képzeletbeli dobogójára a ruhák mellett felkerültek a számítástechnikai cikkek és a mobiltelefonok is.

A Black Friday akciók során inkább még magunknak vásárolunk

Idén az aktív internetezők 1/5-e – kb. 1,2 millió ember – az ajándék beszerzések kapcsán is számít a novemberi Black Friday akciókra, bízva a jó ajánlatokban és a széles választékban. Ugyanakkor a magyar vásárlók a Fekete Péntek akciók során elsősorban még nem a karácsonyi ajándékokat vásárolják, hanem saját, az akciós időszakra halasztott beszerzéseiket valósítják meg.

Ennek megfelelően – bár az ünnepi szezon a Black Friday-al indul – novemberben leginkább a számítástechnikai eszközök (46%), szórakoztató elektronikai cikkek (44%), okostelefonok (45%) és nagy háztartási gépek (39%) vásárlását tervezik a vásárlók. Miután a saját vásárlásokkal végeztek, még átböngészik az ajánlatokat karácsonyi ötletek és ajándékok után kutatva, de a karácsonyra szánt meglepetések vásárlásával sokan inkább megvárják a december eleji fizetést. A férfiak jellemzően konkrét termékkör vagy termék akciós árát várják, míg a nők nyitottabbak, és inkább azt nézik, mit lehet leértékelve kapni.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

karácsony

ajándék

felmérés

pénz

lakosság

ruha

ünnep

család