Szörnyű tragédia: a zebrán gázolták halálra a Tamási Áron Színház művészét

HelloVidék   
  Megosztom
Szörnyű tragédia: a zebrán gázolták halálra a Tamási Áron Színház művészét

Tragikus hirtelenséggel, 74 éves korában elhunyt Veress László, a Tamási Áron Színház társulatának tagja. A színművészt, a zebrán gázolták el, a kórházba szállítását követően vesztette életét - írja a life.hu.

A Tamási Áron Színház közleményben tudatta a közönséget az esetről. Mint írják, 2019. november 8-án, hetvennégy éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Veress László színművész, a Tamási Áron Színház társulatának tagja.

A főiskola elvégzése után 1971-ben szerződött a sepsiszentgyörgyi színházhoz, ahol száznál is több szerepben láthatta őt a közönség az elmúlt évtizedek alatt. Ereje teljében még sokáig élvezhette volna a nyugdíjas éveket családja körében, ha nem szól közbe a sors. A színház munkaközössége osztozik a gyászban hozzátartozóival.

Veress László temetése 2019. november 12-én, kedden 13 órától lesz a sepsiszentgyörgyi római katolikus temetőben, részvétfogadásra a szertartás előtt egy órával kerül sor. Pihenése legyen csendes, emléke áldott

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

halál

gyász

baleset

autóbaleset

gázolás

színész