Fellendülőben a magyar autópiac: egyre több család használja ki a autóvásárlási kedvezményt

MTI   
  Megosztom
Fellendülőben a magyar autópiac: egyre több család használja ki a autóvásárlási kedvezményt

Öt hónap, több mint 17.000 igénylés, több száz szerződéskötés. A hétszemélyes újautó-vásárlási program nem csak a nagycsaládosoknak jelent támogatást, de jelentős pozitív hatással van az autókereskedők forgalmára is. Az ország legszélesebb márkakínálatát egy helyen értékesítő vállalat eladásai például 5-10%-kal emelkedtek éves szinten.

A vártnál is jobban lendült fel a magyar autópiac. A februári bejelentés után tömegesen rohanták meg az autókereskedéseket a nagycsaládosok – még úgy is, hogy nagyon sok kérdés volt még akkor az újautó-vásárlási programmal kapcsolatban. Azóta minden részletre fény derült, és ez idáig több mint 17.000 igénylés érkezett be a Magyar Államkincstárhoz.

Az egész autópiac nagyon erős idén, több mint 10 százalékos a növekedés még a 2018-as, intenzív forgalomhoz képest is. De ezen belül is rendkívüli húzóerőnek számít a nagycsaládos autóvásárlás

- árulta el Markó Zoltán, az idén 30 éves Duna Autó Zrt. kereskedelmi és marketingigazgatója.

A szűk keresztmetszetet azonban a kereslet kielégítése jelenti. Van olyan gyártó, aki viszonylag gyorsan tudott reagálni a hirtelen megnőtt érdeklődésre, másoknál viszont 3-4 hónapot is várni kell egy-egy modellre. Ezért ügyfeleink minél teljesebb kiszolgálása érdekében mi igyekszünk erősen készletezni

- tette hozzá.

Az Autóvárosban forgalmazott 18 márkából jelenleg 10-nek van hétszemélyes kínálata. Az egyterű gépjárművektől egészen a nagyobb szabadidő autókig, összesen 18 modell felel meg a kormány által megfogalmazott feltételeknek. Markó Zoltán elárulta: november közepéig több mint 300 szerződést kötöttek meg, és ennek 25%-át már át is adták a nagycsaládosoknak. A cég eladásai így éves szinten 5-10 százalékkal emelkedtek, így már bizton kijelenthető, hogy 2019 végére új átadási csúcsot fognak megdönteni.

A nagycsaládosok kedvencei

Egyértelmű kedvenc a Dacia Lodgy, amely a legelérhetőbb árú autó a kínálatban, a megkeresések kb. 40 százaléka erre a típusra érkezik be. A Duna Autónál eddig megkötött szerződések 1/3-át kötötték meg erre a modellre, méghozzá jócskán felextrázva – annak érdekében, hogy a teljes, 2,5 millió forintos támogatást igénybe tudják venni rá a családok. A Lodgy indulóára ugyanis 3.899.000 Ft.

Az óbudai cég statisztikái szerint a népszerűségi lista második helyén a Skoda Kodiaq áll, amely az eddigi szerződéskötések 13 százalékát teszi ki az Autóvárosban. Ha pedig a kedvezmény mértékét levonjuk az alapmodell árából, akkor már 5.920.000 forinttól haza is vihető. Habár összességében a Fiat a nagycsaládos eladások 15 százalékát birtokolja, ezt három modelljének – Fiat Doblo Panorama, Fiat 500L Wagon, Fiat Talento – együttes számaival érte el. A Fiat értékesítés 76 százaléka viszont a Doblo Panorama érdeme, a nagycsaládosok 11 százaléka tette le voksát e modell mellett. A sort a Seat (8 százalék), Renault (6 százalék), Honda és Kia (4-4 százalék), majd Nissan (3 százalék) folytatja.

A Duna Autó adatai alapján a nagycsaládosok jellemzően a már állami támogatással csökkentett, 5-7,5 millió forintos kategóriából választanak gépjárművet. Így a töretlen népszerűségű városi terepjárók (SUV-ok) többsége is elérhető, mint például a Nissan X-Trail, Peugeot 5008, Seat Tarraco, Mitsubishi Outlander, valamint a már említett Skoda Kodiaq. Ugyanakkor az egyterű Seat Alhambráért, valamint a Peugeot Traveller és a Renault Trafic kisbuszokért sem kell többet kifizetni alapesetben. Ennél olcsóbban már csak – a hétszemélyes Dacián és Fiatokon kívül – a Peugeot Rifterhez, a kombi kivitelű Peugeot Boxerhez és Peugeot Experthez, valamint Renault Grand Scenic-hez juthatnak hozzá a potenciális vásárlók.

A kedvezménnyel csökkentett, ámbár még mindig 7,5 millió forintnál drágább modellek kevésbé kelendőek. A kategóriában a Renault Espace viszi a prímet, Hyundai Santa Féből és Nissan E-NV200-ból viszont csak 1-1 darab talált gazdára. Annak ellenére is, hogy utóbbi modellhez, elektromos mivolta miatt, további 1,5 millió forintos állami támogatás igényelhető. Az eddigi legdrágább hétszemélyes modell pedig egy Volvo XC90-es, ami közel 16,5 millió Forintért kelt el az Autóvárosban – amiből már lejött az állami hozzájárulás összege.

Mit várhatunk még a programtól?

A második nagyobb hullámot mi év végére várjuk – elsősorban megváltozott üzletpolitikánk miatt. Eddig ugyanis az autók átadását a támogatási összeg befolyásához kötöttük főszabály szerint. Családbarát szolgáltatói minősítésünkhöz híven azonban szerettünk volna további kedvezményt adni nagycsaládos ügyfeleinknek, akik így mostantól a hétszemélyes modelleket már az okmányirodai ügyintézés és az önerő teljes befizetése után átvehetik. Ugyanakkor a MÁK-hoz beérkezett igénylések nagy része még elbírálás alatt van, így biztos, hogy 2020 első negyedévében is jóval több hétszemélyes autót fogunk átadni. Sajnálatos hír azonban, hogy a szigorodó EU-s CO2-előírások bevezetésével több gyártó is kénytelen leállítani bizonyos típusaik gyártását az európai piacra

- tette hozzá Markó Zoltán.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

családi autó

autóvásárlás

autóvásárlási támogatás

családvédelmi akcióterv

családvédelmi támogatás