Figyelem, itt a bértámogatás: az önfoglalkoztatókat segíti az egyszeri juttatás

HelloVidék/MTI   
  Megosztom
Figyelem, itt a bértámogatás: az önfoglalkoztatókat segíti az egyszeri juttatás

A garantált bérminimummal megegyező összeget, 219 ezer forintot kaphatnak a veszélyhelyzeti korlátozásokkal érintett 56 főtevékenységet folytató önfoglalkoztatók. Az egyszerűen kitölthető, egyoldalas kérelem hamarosan elérhető lesz a kormányzati honlapon és a munka.hu oldalon. Az igényléseket a járási hivatalok foglalkoztatási osztályaira lehet benyújtani a veszélyhelyzet megszűnéséig.

A kormány segít azoknak a mikrovállalkozásoknak és önfoglalkoztatóknak is, akik alkalmazott híján nem voltak jogosultak az ágazati bértámogatásra, jelentette be Schanda Tamás az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese. A garantált bérminimummal megegyező összeget, 219 ezer forintot kaphatnak a veszélyhelyzeti korlátozásokkal érintett 56 főtevékenységet folytató önfoglalkoztatók.

Az "Önfoglalkoztatók kompenzációs támogatásában" főként azok a kiskereskedelemben, turizmus-vendéglátásban, szálláshely-szolgáltatásban vagy szabadidő ágazatokban tevékenykedő vállalkozók részesülhetnek, akik alkalmazottak híján nem tudtak ágazati bértámogatásra pályázni.

Az egyszerűen kitölthető, egyoldalas kérelem hamarosan elérhető lesz a kormányzati honlapon és a munka.hu oldalon. Az igényléseket a járási hivatalok foglalkoztatási osztályaira lehet benyújtani a veszélyhelyzet megszűnéséig.

Június elejétől szélesebb körben vehető igénybe a Vállalatok munkaerő támogatása, amely egy álláskereső foglalkoztatását fél éven át összesen akár 600 ezer forinttal ösztönözheti. A statisztikai adatok szerint tartósan több mint 4,5 millióan dolgoznak Magyarországon.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz!

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

bértámogatás

egyszeri segítség

önfoglalkoztatók

vállalkozás

egyszemélyes

bérminimum

segítségnyújtás

veszélyhelyzet