Mindenkit sokkolnak ezek a számok: ennyi pedagógus vesztette életét a járványban

HelloVidék   
  Megosztom
Mindenkit sokkolnak ezek a számok: ennyi pedagógus vesztette életét a járványban

A hozzájuk beérkezett információk szerint egyre több intézményben jelenik meg újra a koronavírus – mondta a Spirit FM Partvonal című műsorában a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke.

Gosztonyi Gábor szerint tavaly egyértelműen bebizonyosodott, hogy az online oktatás miatt nagy a lemaradásuk a diákoknak, amit idén kell pótolniuk a pedagógusoknak. Azt is mondta, hogy a tanárok akár egyik napról a másikra képesek átállni a digitális oktatásra, írja a hvg.hu.

Gosztonyi beszélt arról is, hogy információik szerint az egészségügy után az oktatás területén haltak meg a legtöbben a járvány miatt.

Több mint 140 kollégát veszítettünk el másfél év alatt

- mondta a PSZ alelnöke a műsorban, majd hozzátette, hogy ebből hivatalos adat csak tavaly december 31-ig van, a második félév, azaz a második hullám végének és a harmadik hullám adataival egyelőre nem rendelkeznek.

Úgy vélte, amíg a kormány „szándékosan rombolja a pedagógusok imidzsét”, addig nagyon nehéz lesz pedagógust találni. Ha egy kiszámítható jövőképpel rendelkezhetnének a pedagógusok, a társadalmi megbecsüléssel párosítva, akkor sokan visszatérnének a pályára – fűzte hozzá.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

pedagógus

pedagógusok szakszervezete

járvány

gosztonyi gábor

szakszervezet

pandémia