Feladta magát: őrizetbe vették a Fonyódon magára hagyott csecsemő anyját

HelloVidék   
  Megosztom
Feladta magát: őrizetbe vették a Fonyódon magára hagyott csecsemő anyját

Ahogy arról tegnap beszámoltunk, egy fonyódi buszmegállóban mindössze egy takaróba és egy törülközőbe csavarva, teljesen elhagyatottan talált rá egy csecsemőre egy kutyát sétáltató pár 2021. október 10-én késő délután. Tegnap pedig a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói őrizetbe vették az asszonyt.

Az újszülött kislány az életét egy lakossági bejelentésnek, a somogyi rendőrök gyors közbelépésének, és a mentők szakszerű ellátásának köszönheti, közölte a Police.hu. Az Országos Mentőszolgálat helyszínre érkező munkatársai a kisbabát megvizsgálták, és megállapították, hogy nem sokkal korábban jött világra. A nyomozók az adatgyűjtés során azonosították a 37 éves zalaegerszegi nőt, aki ellen elfogatóparancsot adtak ki.

L. Marianna 2021. október 13-án feladta magát a megyei rendőr-főkapitányságon, ahol a nyomozók emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd bűnügyi őrizetbe vették

- olvasható a közleményben.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

fonyód

csecsemő

rendőrség

nyomozás

újszülött