Szörnyű tragédia történt a délutáni órákban: élve gyújtotta fel magát egy férfi

HelloVidék   
  Megosztom
Szörnyű tragédia történt a délutáni órákban: élve gyújtotta fel magát egy férfi

A Veszprém Megyei Kormányhivatal járási hivatalának épületében lett öngyilkos egy férfi. Gyúlékony anyaggal lelocsolta, majd felgyújtotta magát. Olyan súlyosan megégett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A helyszínre több mentő és tűzoltóautó, valamint a rendőr érkezett. Az emberek kimenekültek a tűz és a füst elől. Többen elmondták, szörnyű volt látni az égő embert, írja a veol.hu.

A lap megkeresésére Csondor Henrietta megyei katasztrófavédelmi szóvivő megerősítette, tűz volt egy veszprémi irodaházban hétfő délután. Az első emeleten több berendezési tárgy és bútor égett, a másodikon nagy füst volt.

A 24.hu kérdésére Máté Alexandra, a Veszprémi Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy az elsődleges vizsgálatok szerint egy 74 éves férfi volt az áldozat, aki a hivatal várójában gyújtotta fel magát. A tűz jelentős anyagi kárt okozott, de másik személy nem sérült meg. Az ügyben közveszélyokozás miatt indítottak nyomozást.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

tragédia

veszprém

kormányhivatal

haláleset

tűz