Fellélegeztek az első nap után a diákok: jól teljesíthető volt a magyar feladatsor

MTI   
  Megosztom
Fellélegeztek az első nap után a diákok: jól teljesíthető volt a magyar feladatsor

Egyértelmű, jól teljesíthető, a felkészültség mérésére alkalmas feladatsorként értékelték a hétfői írásbeli magyarérettségi tételeit az MTI által megkérdezett szaktanárok. Középszinten a magyarérettségi első részében egy 1999-ben kiadott szótár előszava alapján kellett megoldani feladatokat, a szövegalkotási részben iskolai memoriterekről írhattak érvelést az érettségizők vagy diákönkormányzati tagként osztálykirándulásokról fogalmazhattak meg hozzászólást. A vizsga második részében műértelmező szövegalkotási feladatként Szabó Magda Ezüstgolyó című novelláját lehetett elemezni, az összehasonlító műelemzést választóknak pedig Janus Pannonius Búcsú Váradtól és Juhász Gyula Várad című versének összevetése volt a feladatuk.

Az első információk szerint a feladatok közül Szabó Magda novellájának elemzése volt a népszerűbb, az összehasonlító értékelést kevesebben választották - tudatta, hozzátéve: tetszett a diákoknak az a feladat is, amely a digitális világban az iskolai memoriter jelentőségét mutatta be.

Elmondta azt is: az iskolában mintegy 150 diák írt érettségit, a rendelkezésre álló időt szinte valamennyien kihasználták, akár arra is, hogy többször átolvassák a dolgozatokat.

Sisák Gábor, a Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnáziumának és Általános Iskolájának egyik szaktanára az MTI-vel azt közölte:

az idei feladatok összességében alkalmasak a felkészültség mérésére, de a nehézségük mértéke majd csak a javításkor derül ki.

A szövegértési feladatsor egy szakkifejezésekkel és adatokkal zsúfolt szöveget, egy szótár bevezetőjét dolgoztatja fel. Az ehhez kapcsolódó feladatok megszokott típusúak, átlagos nehézségűek voltak, de csak komoly koncentrációval oldhatók meg - mondta a szakember, aki szerint emiatt vélhetően jelentős különbségek lesznek a diákok között.

Hozzátette: a rövid fogalmazások témájául életszerű feladványokat kaptak az érettségizők. A vizsgázóknak egyaránt vonzó lehet a memoriterek hasznosságáról érvelni vagy hozzászólást írni a kirándulások időpontjával kapcsolatban.

Kitért arra, hogy a műértelmező fogalmazások esetében hagyományosan a novellaelemzést részesítik előnyben a diákok, de elképzelhetőnek tartja, hogy Szabó Magda Ezüstgolyó című története nem volt ilyen csábító, ugyanis a konkrét elemzési szempontok - elbeszéléstechnikai eszközök, a megismerési folyamat tapasztalatai, az elbeszélő és a történet kapcsolata - sokakat eltántoríthattak. Ezt a feladatot csak a legfelkészültebbek szűk csoportja tudta színvonalasan megoldani - tette hozzá. Jóval egyszerűbbnek tűnhet - folytatta - az összehasonlítandó költemények beszédhelyzetét, szerkezetét, lírai alanyainak viszonyulását elemezni. Janus Pannonius Búcsú Váradtól című verse szerepel a kilencedikes tananyagban, Juhász Gyula Várad című alkotása pedig a diákoknak az "ismeretlen" kategóriába sorolható ugyan, de jól érthető szöveg - mondta Sisák Gábor.

Lovász Csilla, a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium szaktanára azt mondta: a diákok közül szinte mindenki a novellaelemzést választotta, a gyakorlati szövegalkotásnál inkább az érvelés kapott hangsúlyosabb szerepet, és meg voltak elégedve a szövegértési feladattal.

"A Szabó Magda-novella elemzése teljesen megfogható, középszintnek megfelelő feladat volt. A diákok arról számoltak be, hogy nem sikerült rosszul a dolgozat" - tette hozzá.

Megjegyezte azt is, hogy az érettségizőknek a prózai szövegek könnyebben értelmezhetők, és bár szeretnek verseket elemezni, az összehasonlítás nagyobb kihívás a számukra.

Bodnár Katalin, a Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium magyartanára elégedetten nyilatkozott az idei középszintű magyar érettségi feladatokról. Szerinte a vizsga jól teljesíthető volt, sem nehézség, sem témák tekintetében nem okozott meglepetést, egyaránt kedvezett a nagyon jó, valamint a kevésbé jó jegy megszerzésére törekvő tanulóknak.

A feladatok összetettek voltak, nem mindegyiket lehetett az első pillanatban könnyen értelmezni, de ha elég időt szántak rá, megoldhatók voltak - vélekedett.

Bodnár Katalin kitért arra is, hogy harmincöt dolgozatot kapott, az érettségizők egy kivételével az érveléses feladatot választották, a műelemzésnél pedig mindenki Szabó Magda novelláját választotta. A novellaelemzés középszinten könnyebb feladat, mert több a kapaszkodó, átláthatóbbak az elemzési szempontok, nem kell annyi mindenre figyelni - tette hozzá.

A diákok mosolygósan és nyugodtan jöttek ki a teremből, kifejezetten jónak tartották a feladatsort

- mondta a kaposvári pedagógus.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

érettségi

magyar

diákok

pedagógusok