Vádat emeltek a fiatalkorúak ellen: öten alázták meg kiskorú iskolatársukat

A Szombathelyi Járási Ügyészség kényszerítés bűntette és személyes adattal visszaélés vétsége miatt emelt vádat azzal az öt fiatalkorúval szemben, akik a vád szerint 2021 októberében, egy szombathelyi kollégium mellett arra kényszerítették a kiskorú sértettet, hogy előttük letérdeljen, és több vádlott cipőjét megcsókolja – közölte a Vas Megyei Főügyészség a nyugat.hu-val.
A megaláztatást az egyik elkövető videóra vette, az esetből pedig országos hír lett. Az apa feljelentést tett cukorbeteg fia megalázása miatt.
A videó onnan indul, hogy az áldozat középen térdel és a zaklatói körbe veszik, majd sorba odanyújtják a lábukat, és a fiú a cipőiket kezdi el puszilgatni. Ezt követően a sértett fiú megkérdezi: „Ennyi?” majd, amikor mondják, hogy igen, felkel.
Ezután odalép az egyik zaklató és azt parancsolja, hogy megint térdeljen le és hajtsa rá a fejét a lábára és úgy csókolja meg a cipőjét majd, amikor ezt megteszi, azt válaszolja: „okos kutya” és jönnek a többiek, akiknek szintén végigcsókolja a cipőjét. Közben végig megjegyzések hallhatók, az is szóba kerül, hogy a felvétel kikerül-e az internetre.
A felvétel felkerült az internetre, és villámgyorsan terjedt többek között a Facebookon, a TikTokon és az Instagramon is.
A megfélemlített áldozat édesapja a lapnak elmondta, hogy a fiú négyéves kora óta cukorbeteg, napi hat inzulint kap, és azt is, hogy a bántalmazó fiatalok szülei közül többen is megkeresték a fiú édesanyját és elnézést kértek.
Már akkor lehetett tudni, hogy a történet nem áll meg itt. Az elmúlt egy évben a rendőrség dolgozott az ügyön, és most megszületett a vádemelés is. Ez külön megemlíti a videót is:
Az egyik elkövető videófelvételt is készített, és azt ismeretlen személynek továbbította. A felvételt az online felületen is megosztották, amivel jelentős érdeksérelmet okoztak a kiskorúnak
- olvasható az ügyészségi közleményben.
A vádlottak büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Járásbíróság fog dönteni.
Címlapkép: Getty Images
TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!
A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)