Nem lehet elég korán elkezdeni: ezt minden gyereknek hamar meg kell tanulnia

HelloVidék   
  Megosztom
Nem lehet elég korán elkezdeni: ezt minden gyereknek hamar meg kell tanulnia

Az év vége közeledtével a családoknak érdemes a gyerekekkel közösen számvetést végezni az idei évről, és elkészíteni a jövő év “költségvetését”. Megnézni, sikerültek-e a kitűzött tervek, összejött-e a pénz a kiszemelt “célpontokra”. A szülőknek érdemes tisztázniuk a fiatalokkal azt is, hogy egy-egy nagyobb értékű eszköz - például számítógép - mennyibe kerül és azért az összegért mennyit kell dolgozni. Az idei számvetés mellett ugyanilyen fontos, hogy a következő évnek is tervekkel, felkészülten vágjanak neki a fiatalok.

Inflációkövető zsebpénz a fiataloknak

Az ünneplés, ajándékozás mellett az év végi időszak a számvetés és a jövőtervezés időszaka a legtöbb családban. Érdemes ebbe a gyerekeket is bevonni, mégpedig úgy, hogy első körben a szülők és a gyerekek átnézik az idei kiadásokat, ha esetleg készültek a 2022-es évre valamilyen tervek, akkor abból mik valósultak meg. Például sikerült-e összegyűjteni a zsebpénzből, családtagoktól, rokonoktól kapott támogatásból az idén a kiszemelt laptopra, táblagépre, biciklire, elektromos rollerre vagy éppen bármely más nagyobb értékű dologra a szükséges összeget.

Mégis mennyibe kerül?

A szülők szerepe nagyon fontos, érdemes elmagyarázni a gyerekeknek, hogy a zsebpénzért, amit minden hónapban kapnak vagy a már említett komolyabb értékű ajándékokért valójában mennyit kell dolgozni. Így a gyerekek is tisztában lesznek a pénz értékével és sokkal jobban megbecsülik az eszközeiket, másik oldalról pedig ösztönözve lesznek a takarékoskodásra.

Ha az idei év ki van pipálva, akkor jöhet a következő évre való tervezés. Ezt is tanácsos közösen elvégezni. Egyrészt tisztázni kell, hogy az infláció miatt nagyon sok termék, köztük az élelmiszerek, az elektronikai eszközök is drágábbak, mint korábban. Ha belefér a családi költségvetésbe, akkor a zsebpénz megemelése is szóba kerülhet.

Az NRC által a Regio Játékkereskedelmi Kft. megbízásából nemrégiben készült kutatásból kiderült: minden harmadik családban bevett szokás a zsebpénz, a 14 év alattiak leggyakrabban 500-1000 forintból, az idősebbek 2000-5000 forintból gazdálkodhatnak havonta. Ezt érdemes legalább az infláció átlagos mértékével (22 százalék) emelni, egyben meghatározni, hogy 2023-ban milyen célokat szeretne elérni a gyermek. Itt megint napirendre kerülhetnek a jelentősebb kiadással járó dolgokra, például sílécre, fesztiválbelépőre való takarékoskodás. Amennyiben a gyerekek már annyi idősek, hogy nyáron diákmunkát vállalhatnak, akkor érdemes már most eldönteni, hogy milyen típusú munka érdekli őket és mikor tudnának dolgozni a vakáció alatt.

A mindennapi pénzügyek megfelelő kezeléséhez pedig a K&H Vigyázz, kész, pénz! vetélkedője nagy segítséget nyújt. Mind a verseny során elvégzendő feladatok, valamint a vetélkedőhöz készült oktatási anyag is hozzájárul ahhoz, hogy a gyerekek tisztában legyenek azzal, miként lehet valaki tudatos “pénzügyes”. A versenyről itt olvashat részletesen: https://www.kh-vigyazzkeszpenz.hu/.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

zsebpénz

infláció

gazdálkodás

számvetés

pénzügyi nevelés