Aggasztó jelentés: a középkorú magyarok harmada nem éri meg a nyugdíjas kort?!

HelloVidék   
  Megosztom
Aggasztó jelentés: a középkorú magyarok harmada nem éri meg a nyugdíjas kort?!

Több szempontból kiábrándítóak az egészségügyi kilátások: a 30-59 éves magyarok 31 százaléka arra számít, hogy nem éri meg a nyugdíjas kort. 17-17 százalék pedig valószínűnek tartja, hogy kórházba kerül, vagy otthoni ápolásra szorul idős korában – derül ki a K&H biztos jövő indexéből. A felmérés szerint bár 44 százalék úgy gondolja, hogy az átlagnál kevesebb egészségügyi problémája lesz idős korában, tízből heten betegen is bemennek dolgozni, és ugyanennyien vannak, akik nem mennek orvoshoz, inkább saját magukat igyekeznek meggyógyítani.

Ellentmondásos eredmények születtek a K&H biztos jövő indexében, amely a magyarok jelenlegi és jövőbeli egészségügyi állapotát is vizsgálta. Míg a 30-59 évesek 44 százaléka úgy gondolja, hogy nyugdíjasként sokkal kevesebb egészségügyi problémája lesz, mint az átlagnak, addig a megkérdezettek közel hatoda, 14 százaléka teljes biztos benne, 17 százalékuk pedig valószínűnek tartja, hogy meg sem éri ezt a kort. A pesszimizmus főleg a férfiakra, a 30-as korosztályra, illetve a falvakban élőkre igaz.

17 százalékos azoknak az aránya, akik szerint rossz egészségügyi állapotuk miatt kórházba kerülnek majd idős korukra, és ugyanennyien gondolják, hogy elkerülhetetlen lesz az otthoni ápolás a nyugdíjas éveik során. Valamivel kevesebben, a megkérdezettek 15 százaléka tartja reálisnak, hogy az egészsége miatt idősotthonban kell töltenie nyugdíjas éveit.

A többségnek nem volt komolyabb balesete, betegsége

A megkérdezettek a jelenlegi egészségügyi helyzetükről is nyilatkoztak: 90 százalékuk eddig megúszta komolyabb baleset nélkül, 78 százalékuknak pedig még komolyabb betegsége sem volt. A jó egészségért azonban a felmérés szerint kevesen tesznek: tízből hét ember bejár dolgozni betegen is, bár ebben a kérdéskörben megfigyelhetők regionális eltérések. A Kelet-Magyarországon élők közel 80 százaléka megy dolgozni a betegsége ellenére, a központi – Budapestet is magában foglaló – térségben azonban ennél kevesebben (66 százalék) tesznek így.

8 óra alvás?

A többség ráadásul betegen sem feltétlenül fordul szakemberhez, 70 százaléka mondta ugyanis azt, hogy nem szívesen megy orvoshoz, inkább otthon kúrálja magát. Szűrővizsgálatokra is csak 55 százalék - és inkább a nők - járnak rendszeresen. Az idősebbek azonban komolyabban veszik a megelőzést: az 50-es korosztály kétharmada, a fiatalabbaknak kevesebb, mint fele fordul meg rendszeresen szűrővizsgálatokon.

Tízből hatan állították azt, hogy legalább napi 7-8 órát tudnak aludni, ráadásul minél magasabb valakinek a fizetése, annál többet tud aludni. Hetente a válaszadók kevesebb, mint fele sportol rendszeresen. Leginkább a harmincasok szakítanak időt a sportra, legkevésbé pedig a falvakban élőknek jut idejük a testmozgásra.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Fontos! 2020. december 31-ig minden hazai banknál igényelhetőek az akciós fogyasztási hitelek, melyek kamata egységesen 5,9%. A kedvezményes személyi kölcsön kamata viszont a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és így magasabb lehet a törlesztőrészlet is. Ha például 2 millió forintra lenne szükséged, akkor az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt 60 hónapos futamidővel a kedvezményes időszakban 38414 forintos törlesztőre, míg 2021-től 40219 forintos törlesztőre számíthatsz. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, szintén 60 hónapos futamidő esetén, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Friss gazdasági, pénzügyi hírek, időrendben a Pénzcentrumon!

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

egészség

felmérés

életmód

betegség

orvos