Okkal tartunk a gyanús vegyületektől és az E-számoktól? Itt a válasz!

HelloVidék   
  Megosztom
Okkal tartunk a gyanús vegyületektől és az E-számoktól? Itt a válasz!

Az eNet a Coca-Cola Magyarország megbízásából 2018 májusában a 18 évnél idősebb, rendszeresen internetező népesség körében végzett online kutatást azért, hogy felmérje, a fogyasztók mennyit tudnak az élelmiszer összetevő-listáján szereplő adatokat. Általában ódzkodunk az E-számoktól, a furcsa nevű vegyületektől, ha pedig kiderül, hogy ezeket az anyagokat mesterséges úton állították elő, a kutatás szerint meg vagyunk győződve arról, hogy veszélyesebbek a természetes vegyületeknél.

Bár köztudottnak kellene lennie annak, hogy az azonos szerkezetű vegyületek hatása is azonos, függetlenül attól, hogy mesterséges vagy természetes eredetűek, a magyar fogyasztók ezt másként gondolják, egyebek közt ez derül ki abból a reprezentatív, országos kutatásból, amely a Coca-Cola Magyarország megbízásából készült el. A felmérés alapján tízből hét felnőtt véli úgy, hogy a mesterséges vegyületek veszélyesebbek a természetesnél. Mindössze a válaszadók 16 százaléka véli helyesen, hogy a mesterséges vegyületek nem veszélyesebbek a természeteseknél.

A kutatás által kiderült az is, hogy a fogyasztók közül kevesen tudják az egyes összetevőkről, hogy azok a természetben is előfordulnak; például a felnőtt lakosság mindössze fele tudja a tejsavról (E-270), hogy az izmokban található és ennél is kevesebben tudják, hogy az emberi szervezetben a sósav (E-507) a gyomorban fordul elő. Alig több mint harmaduk van tisztában azzal, hogy a glicerin (E-422) a zsírszövetben is előfordul, míg a propionsavról (E-280) tízből ketten tudják megmondani, hogy az izzadságban is megtalálható.

A vizsgálat során azt a kérdést tették fel, hogy vajon melyik élelmiszer összetevő-listáján szerepelhet az ecetsav (E-260), a karotin (E-160-a), az antocianin (E-163), a butándisav (E-363), a C-vitamin (E300), a borkősav (E334), a nikotinsav (E-375), a citromsav (E-330), a cisztin (E-920) és a riboflavin (E-101). Ezt a „receptúrát” a felnőtt netezők negyede társította inkább a gumicukorhoz, közel ötödük pedig a tyúkhúsleves-kockához, és mindössze 5 százalékuk tippelt helyesen arra, hogy az almáról van szó.

A kutatás által kiderült, hogy a fogyasztók az élelmiszer-adalékok közül az édesítőszerektől tartanak legkevésbé, valamint, hogy vannak félreértések egyik legnépszerűbb kalóriamentes cukorhelyettesítő, az aszpartám kapcsán is.

Mint az élelmiszer-adalékanyagoknál általában, az aszpartám esetében is létezik egy olyan, tudományosan megállapított napi limit (acceptable daily intake, ADI), amekkora mennyiségben az hosszú távon is egészségügyi kockázat nélkül fogyasztható. Ez az aszpartámmal is édesített Coke zero esetében azt jelenti, hogy ebből az energia- és cukormentes üdítőből egy átlagos testsúlyú, fenilalaninra nem érzékeny nőnek 6(!) litert kellene nap mint nap elfogyasztania ahhoz, hogy elérje a limitet. A megkérdezettek kevesebb mint tizede tippelte meg jól ezt a mennyiséget, miközben tízből hárman gondolták úgy, hogy már 6 deciliter cukormentes üdítővel túl lehet lépni a napi beviteli értéket, negyedük pedig, hogy ehhez 3 liter szükséges.

Felelős vállalatként a Coca-Cola nagy hangsúlyt helyez arra, hogy a vásárlókat átlátható módon és egyértelműen informálja termékei összetételéről, így fogyasztóink felelős döntést hozhatnak.

– mondta Kerekes Péter, a Coca-Cola Magyarország ügyvezetője.

A kutatások eredményei azt mutatják, hogy a magyarok egyre nagyobb körültekintéssel tanulmányozzák az élelmiszerek címkéit és egyre fontosabb számukra az is, hogy miből állnak a megvásárolni kívánt termékek.

A Coca-Cola Magyarország ügyvezetője tudatta, hogy létrehoztak egy weboldalt, ahol a fogyasztók valóban hiteles és hasznos információkhoz juthatnak az adalékanyagok, az édesítőszerek és a tápanyagbevitel témakörében.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

élelmiszer

kutatás

fogyasztó

adalékanyag