Hungarikumok: teljes a lista, amit minden magyarnak ismernie kell

MTI   
  Megosztom
Hungarikumok: teljes a lista, amit minden magyarnak ismernie kell

A kiteljesedés időszakát követően a hungarikummozgalomnak a következő években meg kell újulnia - jelentette ki Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Hungarikum Bizottság tagja szerdán az Országházban, a Hungarikumok Klubjának rendezvényén.

Lezsák Sándor közölte, hogy folytatódnak a megyei és a Kárpát-medencei hungarikumvetélkedők, a versenyeket új korcsoportokkal bővítik. Május 23-án a megyei értéktárak vezetői Lakiteleken, szeptember 21-én pedig a helyi értékek bizottságának képviselői Budapesten találkoznak. Utóbbival egy időben háromnapos rendezvényen mutatkoznak be a hungarikumok a főváros közönsége előtt.

Lezsák Sándor üdvözölte, hogy

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a rendezvényen kijelentette, hogy a hungarikumok a magyarságra jellemző, egyedi értékeket képviselnek határokon túl is. Összefüggenek a nemzetpolitikával azért is, hiszen az utóbbi a magyarság érdekeit, előbbi pedig az értékeit testesíti meg - tette hozzá.

Fazekas Sándor országgyűlési képviselő, a Hungarikum Bizottság korábbi elnöke hangsúlyozta, hogy hungarikumok a helyi közösségek és a nemzet egészének identitását erősítik, megjelenítve a külhoni magyarság és a velünk élő nemzetiségek értékeit is.

A kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos hangsúlyozta, a hagyományok jelentőségét nemzedékről nemzedékre fölismerik, és kutatják a magyarságra jellemző értékeket. A kivételes teljesítményeket védjegyek, kitüntetések és elismerések sokasága ismeri el, a hungarikumok nyilvántartása mégsem hiábavaló, hiszen egyediségükkel csak ezek képesek a magyarságot megjeleníteni a nagyvilág előtt - hangsúlyozta V. Németh Zsolt.

A miniszteri biztos sürgette a hungarikumok ügyének összekapcsolását a kormányzati szakpolitikával, és szorgalmazta a védjegyhasználat kiszélesítését.

A rendezvényen átadták a nemzeti értékeket népszerűsítő mobilalkalmazások fejlesztéséért járó elismeréseket, valamint a Hungarikum médiadíjakat. Utóbbiakat idén Csűrös Csilla, a Kossuth Rádió szerkesztője, Sallai Éva, a Magyar Katolikus Rádió szerkesztője és a Városi TV Mohács szerkesztősége kapta.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

hungarikum

magyarság

hagyomány