Így védd ki az influenzát: három alapvető szabály, hogy elkerüljön a járvány

HelloVidék   
  Megosztom
Így védd ki az influenzát: három alapvető szabály, hogy elkerüljön a járvány

Hétről hétre egyre többen keresik fel orvosukat influenzaszerű tünetekkel: január negyedik hetében már 65 ezren jeleztek ilyen megbetegedést, és egyes vélekedések szerint idén májusig is eltarthat az influenzaszezon.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) jelentése szerint folyamatosan emelkedik Magyarországon az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma. Amíg 2019 első két hetében 11 és 19 ezren, addig a harmadik héten már 38 ezren, a negyedik héten pedig 65 ezren keresték fel orvosukat, derül ki a Carbona sajtóközleményéből.

A betegség fő tünetei: fejfájás, magas láz, ízületi és izomfájdalom, valamint fáradékonyság. A Carbona orvosa, Dr. Somogyi Katalin szerint hatékony megelőző eszköz az influenza elleni védőoltás, de több olyan házi praktikára is felhívja a figyelmet, amelynek a betartásával csökkenthetjük a megbetegedés esélyét.

1. Ügyeljünk a higiéniára!

Az influenza cseppfertőzéssel terjed, ezért fontos, hogy fordítsunk figyelmet a rendszeres fertőtlenítésre. Különösen azok a helyzetek lehetnek veszélyesek a vírusterjedés szempontjából, ahol sok ember tartózkodik zárt térben, ilyenek lehetnek a zsúfolt tömegközlekedési eszközök, de érdemes résen lenni olyan tárgyaknál is, mint például a sokak által használt érintőképernyők, vagy bankautomaták. Jó megoldás, ha kézfertőtlenítő gélt tartunk magunknál, és használjuk, amikor csak tehetjük.

2. Figyeljünk a megfelelő C-vitamin bevitelre!

Rendszeresen fogyasszunk friss, feldolgozatlan alapanyagokból készült ételeket, nyers zöldségeket, gyümölcsöket. Ezáltal feltölthetjük szervezetünk vitaminkészletét, és így ellenállóbbak lehetünk a vírusokkal szemben. Érdemes bevetni ilyenkor a mézes fokhagymát, ami amilyen bizarrul hangzik, olyan hatásos immunerősítőként hat. Ha tehetjük, minél kevesebb alkohollal és dohányzással terheljük a szervezetünket ebben az időszakban.

3. Pihenjük ki magunkat!

Az immunrendszerünket gyengíti a kialvatlanság és a stressz, ezért, ha idén el akarjuk kerülni a vírusos megbetegedést, próbáljunk meg minél többet pihenni, és amikor csak lehet, alaposan aludjuk ki magunkat. A pihenés lehet aktív is: Dr. Somogyi Katalin szerint töltsünk minél több felhőtlen percet a szabad levegőn, napsütésben. Edzettségi állapottól függően nyugodtan szervezzünk egy-egy sportos napot, szervezetünk hálás lesz érte.

Fotó: MTI/Mónus Márton

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

influenza

járvány

betegség