Zöld város lett Békéscsaba: tovább folytatódnak a fejlesztések

MTI   
  Megosztom
Zöld város lett Békéscsaba: tovább folytatódnak a fejlesztések

A Csaba Park újabb fejlesztései egyszerre fogják szolgálni a békéscsabai családok kikapcsolódását, a csabai kolbász népszerűsítését és a város idegenforgalmának növelését - közölte Hanó Miklós , a megyei jogú város alpolgármestere.

Hanó Miklós tájékoztatása szerint az önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében, a "Zöld város kialakítása" című pályázaton nyert el 740 millió forintot. A támogatás segítségével a város határában lévő 52 hektáros területen különböző tájépítészeti és zöld-infrastruktúra fejlesztési beruházásokat hajtanak végre.

A Csaba Parkról elmondta, hogy az elmúlt nyolc évben, két ütemben 1-1 milliárd forintot fordítottak a természetvédelmi terület fejlesztésére. Ennek keretében rendezvénycsarnokot, éttermet, kolbászudvart, látogatóközpontot és játszóteret építettek, továbbá egy kisebb húsüzem is létesült, amely friss hússal látja el a város gyermekélelmezési intézményét.

A most induló harmadik ütemben - a 740 milliós forrás segítségével - a parkerdőben 3,5 kilométer hosszú rekortán burkolatú futópályát alakítanak ki, illetve 5,2 kilométer hosszon sétálóutat is kiépítenek.

Mindemellett utcabútorokat helyeznek ki és megújítják a teljes zöldfelületet.

Herceg Tamás, Békéscsaba és térségének országgyűlési képviselője azt emelte ki, hogy az elmúlt nyolc évben a Csaba Park folyamatosan bővült. A "Zöld város kialakítása" pályázat keretében nem csak a Csaba Parkot fejlesztik, hanem a távolabbi Lencsési lakótelep két terét is. Itt szintén utcabútorokat helyeznek ki, felfrissítik a zöldfelületeket és korszerűsítik a játszótereket, illetve a fittness parkot.

Címlapkép forrása: MTVA/Jászai Csaba

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

békéscsaba

fejlesztés

zöld

város

park

kolbász

csaba