Ennyiből hozzák ki az ünnepet a magyarok: húsvétkor is sokat költünk

HelloVidék   
  Megosztom
Ennyiből hozzák ki az ünnepet a magyarok: húsvétkor is sokat költünk

A KSH „Húsvéti készülődés” című infografikáján mutatja be, hogy mennyit költöttek a magyar háztartások a hagyományosan az ünnephez kapcsolódó termékekre 2018 márciusában.

Sonka, tojás és különböző italok - csak néhány dolog a bevásárlólistáról, amit húsvét előtt összekészítünk. A KSH készítette a következő grafikát, amelyben kiderül, mennyit költük átlagosan ételre és italra a húsvét alatt.

A grafikából jól látszik, hogy a háztartásokban miként oszlik meg a különböző termékek aránya: a legtöbb családban az ünnepi sonka áll az élen 78 százalékkal, ezt követi az ünnep elmaradhatatlan kelléke a csokoládé 72 százalékkal, míg a sort a tojások zárják 69 százalékkal.

Az egy főre jutó havi kiadások összegét tekintve átlagosan 541 forintot költenek a családok kalácsra és péksüteményre, 1548 forintot sonkára és szalámira, 641 forintot tojásra és 985 forintot csokoládéra. Összességében azt láthatjuk, hogy az élelmiszerekre és italokra fordított havi kiadások egy főre jutó összege 26 482 forint.

A magyarok a havi átlagos kiadásnál 4 százalékkal többet, fejenként 26 482 forintot költöttek tavaly húsvétkor élelmiszerekre és alkoholmentes italokra

- közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Kiemelték, hogy az ünnephez kapcsolódó legnépszerűbb termékekből a háztartások 78 százaléka vásárolt sonkát, 69 százaléka tojást, 72 százaléka csokoládét vett 2018 márciusában. A havi átlagos kiadáshoz képest kalácsra és péksüteményre a családok 3 százalékkal többet, 541 forintot költöttek tavaly húsvétkor. A kiadások között kiemelkedik a csokoládé, amire fejenként átlagosan 985 forintot, 80 százalékkal többet költöttek. Sonkára és szalámira a magyarok az átlagosnál 37 százalékkal többet, 1548 forintot költöttek a tavalyi húsvéti ünnepen, míg tojásra 18 százalékkal többet, fejenként 641 forintot - derül ki a KSH húsvéti statisztikáiból.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

húsvét

ünnep

készülődés

hagyomány

élelmiszer

italok

sonka

tojás