Folytatódik az országos program: teszt segít a csontritkulás korai felismerésében

MTI   
  Megosztom
Folytatódik az országos program: teszt segít a csontritkulás korai felismerésében

Április végétől folytatódik az országos csonttörési kockázatfelmérő program, amely a csontritkulás korai felismerésére és veszélyeire hívja fel a figyelmet - közölte a Magyar Osteoporosis és Osteoarthrologiai Társaság elnöke kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Magyarországon a csontritkulás 800 ezer embert érint. Évente 17 ezer csípőtáji törést, mintegy húszezer csuklótörést és ötezer gerinctörést regisztrálnak. A combnyaktáji törést szenvedő betegek egyharmada nem éri meg a következő év végét, a túlélők kétharmada pedig nem tud segítség nélkül járni

- tette hozzá Takács István, a betegség jelentőségét hangsúlyozva. A tavaly ősszel indított program első fázisának eredményeiről beszámolva Takács István elmondta, kétezer ember töltötte ki a kockázatfelmérő kérdőívet arról, hogy a kitöltőnek a következő tíz évben mennyi esélye van valamilyen csonttörésre.

A kérdőívet kitöltők között 423 embernél már meglévő törést találtak, és összesen több mint 1200 közepes és magas törési rizikójú beteget fedeztek fel

- közölte a társaság elnöke. Takács István ismertette, a betegség kialakulása nőknél 50-55, férfiaknál 65 éves korban kezdődik. A Tovább ne törj! című program április végétől június közepéig tart. Ez idő alatt országosan mintegy 60 BENU Gyógyszertárban lehet kitölteni a törési rizikót mérő tesztet.

Zlinszky János, a BENU Magyarország Zrt. igazgatósági tagja arról beszélt, idén szeretnék a szűrést még hatékonyabban végezni. Ennek érdekében a gyógyszertár honlapján és például szórólapjain is hirdetik majd a programot, a gyógyszertári dolgozók pedig képzésen vesznek részt a kampány kezdete előtt. Online regisztrációt is biztosítanak, ahol az érdeklődők időpontot kapnak.

Stegena Diana, az Amgen Kft. ügyvezetője kiemelte, minél többet beszélnek a betegségről, annál nagyobb a lehetősége, hogy az érintettek megfelelő kezeléshez jutnak. Az idei kampányba a háziorvosokat is szeretnék bevonni, mert ők azok, akik a legtöbb érintett emberrel találkoznak.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

csonttörés

teszt

törés

gyógyszertár

kockázatfelmérő