Egyre rosszabb a helyzet: mi leszünk a túlsúlyosok országa

HelloVidék   
  Megosztom
Egyre rosszabb a helyzet: mi leszünk a túlsúlyosok országa

Az elhízottak aránya Európában a felnőtt lakosság körében Magyarországon a legmagasabb, globálisan pedig az USA, Mexikó és Új-Zéland után a negyedik helyen állunk. Az elhízás számos betegség kialakulásával függ össze, így a társadalombiztosításra rótt terhe is jelentős. A 2019-es Európai Elhízás Elleni Napon a Nemzetközi Édesítőszer Szövetség (ISA) ismét két elhízástudományi társasággal fogott össze.

Manapság Európában a népesség több mint 50 százaléka legalább túlsúlyos és több mint 20 százaléka elhízott, de a becslések alapján az utóbbiak aránya 2030-ra 50 százalékra nőhet, sőt, egyes államokban elérheti a 89 százalékot is, olvasható a Nemzetközi Édesítőszer Szövetség közleményében.

Magyarországon szintén egyre rosszabb a helyzet: a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) jelentése szerint az elhízottak aránya Európában hazánkban a legmagasabb, globálisan pedig az USA, Mexikó és Új-Zéland után a negyedik helyen állunk.

A világszervezet adatai szerint a felnőtt magyar lakosság immár 30 százaléka elhízott, a túlsúlyosak aránya pedig – az elhízottakkal együtt – ennek duplája. A gyermekek körében sem jó a helyzet, hiszen 3 éves kor felett az életkorral párhuzamosan nő a túlsúlyosak, elhízottak aránya.

Ez azt jelenti, hogy miközben a teljes gyermekkorú populációban minden negyedik-ötödik érintett, addig a 15-16 éves lányok között már a 30 százalékot közelíti a súlytöbblettel rendelkezők aránya. Az életkor előrehaladtával történő súlygyarapodás felnőttkorban sem áll meg, hiszen míg a 18-34 évesek harmada túlsúlyos vagy elhízott, addig a 65 évesnél idősebbek között már 10 emberből 8-at érint ez a probléma.

Az Európai Elhízás Elleni Nap (2019. május 18.) célja, hogy felhívja a figyelmet az elhízás okozta problémákra, betegségekre, a megelőzési lehetőségekre. Bár az elhízás kialakulása számos esetben olyan tényezőknek tudható be, amelyeket az egyén nem tud befolyásolni, az egyik leggyakoribb oknak mozgásszegény életmód és a túlzott kalóriabevitel kombinációja számít.

Nagyon fontos, hogy az elhízásnak és a súlyfeleslegnek közvetlen hatása van az egészségre és a várható élettartamra, valamint kapcsolatban áll a szív- és érrendszeri megbetegedések, a cukorbetegség, néhány rákfajta, illetve egyes ízületi rendellenességek kockázatának növekedésével.

Nem csupán az egyén egészégi állapotára van negatív hatással az elhízás: az EU-ban az ezzel járó egészségügyi kiadások és a munkából való kiesés évente 70 milliárd eurót emésztenek fel. Magyarországon szintén sokba kerülnek az elhízás negatív egészségügyi hatásai.

Az elhízott vagy túlsúlyos betegek ellátásának költsége meghaladja a 200 milliárd forintot, ami az egészségbiztosítási alap kiadásainak közel 12 százalékának, illetve bruttó hazai termék 0,7 százalékának felel meg. A betegek ezen felül legalább 22 milliárd forinttal járultak hozzá a kezelésükhöz. A valódi költségek ráadásul ennél lényegesen nagyobbak lehettek: akár az összes egészségügyi közkiadás 15–18 százalékát, illetve a bruttó hazai termék legalább 1 százalékát elvihették.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

túlsúly

elhízás

életvitel