Ezt már mindenki érteni fogja: így változott meg a zivatar-előrejelzés
Változik a heves zivatar riasztás és figyelmeztetés kritériuma. Az új szemléletben már a legegyszerűbb zivatar, azaz dörgés, villámlás esetén is figyelmeztetés, illetve riasztás kerül kiadásra, hiszen már egy darab villám is veszélyt jelenthet az élet- és vagyonbiztonságra, nemcsak a hevesebb zivatarokat kísérő viharos szél, valamint jégeső - írja a met.hu.
A közleményben arra is kitérnek, hogy az új rendszer kidolgozásánál figyelembe vették, hogy mindenki számára érthető és informális legyen a kiadott jelzés. Ahogy írták is közleményükben, már a legegyszerűbb zivatar (dörgés, villámlás) esetén is kiadják a figyelmeztetést, mert már egyetlen villám veszélyes lehet.
A jelzések terén maradt a három, már jól megszokott szín: citromsárga, narancssárga és piros. A magyarázat szerint a következőket jelentik majd az egyes színek:
-
Első szintű (citromsárga) jelzést olyan esetekben adnak ki, amikor zivatar várható.
Az ebbe a kategóriába sorolt időjárási események nem szokatlanok, de potenciális veszélyt jelenthetnek, ezért tanácsos elővigyázatosnak, óvatosnak lenni, főként az időjárási hatásoknak jobban kitett tevékenységek során. Különösen a bizonytalanabb kimenetelű, gyorsan változó időjárási helyzetekben célszerű a szokásosnál gyakrabban és részletesebben tájékozódni a várható időjárás felől.
-
Második szintű (narancssárga színű) jelzést azokban az esetekben jelentenek be, amikor hevesebb zivatarok várhatók.
Veszélyt hordozó időjárási jelenség, amely káreseményekhez vezethet, vagy akár személyi sérülést, balesetet is okozhat. Érvényben lévő veszélyjelzés esetén legyünk nagyon körültekintőek, vigyázzunk saját biztonságunkra és értékeinkre. Részletesen tájékozódjunk az időjárás alakulásáról. Kövessük a megbízható média által közvetített tanácsokat, illetve a hatóságok utasításait.
-
Harmadik szintű (piros színű) jelzést azokban az esetekben kell alkalmazni, amikor fokozott veszélyt jelentő heves zivatarok várhatók.
Veszélyes, komoly károkat okozó, sok esetben emberi életet is fenyegető időjárási jelenségek, amelyek rendszerint kiterjedt területeket érintenek. Érvényben lévő veszélyjelzés esetén legyünk különös figyelemmel értékeinkre és saját biztonságunkra. Folyamatosan kísérjük figyelemmel a legfrissebb hivatalos meteorológiai információkat. Minden körülmények között kövessük a hatóságok utasításait. Tartózkodjunk biztonságos helyen. A veszélyjelzés e legmagasabb (piros) szintjére már csak a meglehetősen ritkán előforduló események kerülnek.
Figyelmeztető előrejelzés, illetve riasztás veszélyes időjárási események szerint már csak három jelzést kell figyelnünk:
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)