Példamutató cselekedet: erre költötte a pénzét az osztály

HelloVidék   
  Megosztom
Példamutató cselekedet: erre költötte a pénzét az osztály

A végzős diákok hatalmas szívükről tettek tanúbizonyságot: az osztálykirándulásra félretett pénzüket az idén 20 éves Bogáncs Állatmenhelynek ajánlották fel. Az anyagiak mellett természetesen más adományokat is vittek. A fiatalok, osztályfőnökükkel érkeztek a menhelyre, ahol a jótett viszonzásaként a menhely kutyasétáltatást szervezett a diákoknak - írja a zaol.hu.

A portálnak arról mesélt az osztályfőnök, hogy az ötlet nem tőle vagy más tanártól származott, hanem két állatbarát diákjától, Szmodics Elizától és Kovács Fannitól.

Gyakran járunk a menhelyre kutyát sétáltatni, és tudom, hogy mindig szüksége van az állatoknak egy kis segítségre. Fannival nagyon fontosnak tartjuk az állatvédelmet, így eszünkbe jutott, hogy a pénzt jótékony célra is felajánlhatnánk

– mesélte Eliza.

Szerencsére az osztályt nem volt nehéz meggyőzni. Felhívtuk a Bogáncsot és megkérdeztük, mire lenne szükségük. Mindent sajnos nem tudtunk összegyűjteni, de a több kilónyi kutyatáp és konzerv mellett sikerült szereztünk új locsolócsövet is

- tette hozzá Fanni.

Az adományok átadása után az ebek is boldogan vetették bele maukat a közös sétába. A Bogáncs Állatmenhelyen jelenleg is több száz kutyus várja szerető gazdáját, így nem csoda, ha minden segítségre szükségük van. A telep vezetője azt mesélte, maga is meglepődött a kedves gesztuson, de nagyon örült a felajánlásnak.

A telep működéséhez rengeteg dolog kell, gondolok itt a tisztítószerekre és kutyatápra. Utóbbiból 60-70 kiló is elfogy egy nap alatt. Ezek mellett az eszközök is hamar elhasználódnak a munkában, többek között villanyvezetékekre, hosszabbítókra és más kerti szerszámokra, de plédekre, takarókra is folyamatosan szükségünk van. Ha valaki úgy érzi szívesen segítene, minden felajánlást örömmel fogadunk

– nyilatkozta Abai Erika, a menhely vezetője.

(Kiemelt kép: zaol.hu)

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

ballagás

diákok

adomány

osztálypénz

osztály